A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1961

Tóbiás Áron: A Tolsztoj Emlékkönyv keletkezése

val. Az Önök kérdéseire kevés a mondanivalóm, hiszen Tolsztoj műveit csak a harmincas évek végén ismertem meg, azaz abban az időben, amikor legfontosabb munkáimat már megírtam és már nyomtatásban is megjelentek. Külön Tolsztoj-tanulmány írására így nem tudtam magam rászánni, mivel még mindig gyógykezelés alatt állok. Nagyon legyengültem és csak nehezen térek magamhoz. Ahogy kissé erősebbnek érzem magam, azonnal folytatnom kell az elmaradt, több, mint három hónapja félbeszakított írói munkámat, mindazonáltal nagyon köszönöm, hogy gondoltak rám.” Sajnos, a kiadó sürgetésünkre sem küldötte el a kért könyvet.

Krleza, a horvát írók nesztora s Cosic, a szerb próza erőteljes egyénisége, azt írták, hogy készülő köteteikkel kapcsolatban, melyet a nyomda is sürget már, nem látnak lehetőséget arrra, hogy bekapcsolódjanak — mint Cosic írja — ”. . .az Önök Tolsztojjal kapcsolatos elmélkedésébe, legalábbis nem olyan módon, hogy az méltó lenne Tolsztojhoz és Önökhöz is.”

Karaszlavov nevében a bolgár írószövetség titkársága válaszolt; „Levelüket akkor kaptuk meg, amikor Karaszlavov elvtárs külföldön volt. Most, hogy hazatért, olyan nagy az elfoglaltsága, hogy megakadályozza abban, hogy válaszoljon a Tolsztoj Antológiának kérdéseire. Kéri szíves elnézésüket”.

André Malraux francia író a kulturális ügyek miniszteri tisztét tölti be. Titkárságától a következő levél érkezett: „Annak ellenére, hogy Monsieur André Malraux nagy érdeklődéssel viseltetik a nagy orosz író iránt, sajnos mégis képtelen válaszolni az Önök kérdéseire. Ugyanis Malraux úr miniszteri funkciói nem adnak erre időben lehetőséget, így alapelvnek kell tekintse, hogy egyelőre mindenfajta irodalmi tevékenységről lemond”.

Ugyanígy kimentette magát a magas állami tisztséget betöltő Jean Guéhenno is, valamint Eugene Guillevic, a pénzügyminisztériumban tisztviselősködő költő, aki többek között József Attilát fordította franciára. A német írók közül Heinrich В öli, Finnországból Mika Waltari, Ausztráliából Frank Hardy küldött udvarias levelet. Az idős és beteg J. C. Powys helyett családja válaszolt.

Mao Dun, a híres kínai író, ki egyben művelődésügyi miniszter, T. S. Eliot Nobel-díjas angol költő, John Osborne, a „dühös fiatal”, a világkörüli útjára indult amerikai Steinbeck, a Párizs és Genf között utazgató Dürrenmatt és a legmélyebb magányba húzódó, új regényén dolgozó Erich Kästner, mindannyian szerettek volna Tolsztoj-ról vallani, de idő hiányában nem vállalkoztak csupán elsietett válaszra.

A titokzatos Trauen nyomait most sem sikerült felkutatni. Zürichben élő megbízottjához több levelet intéztünk, amire csupán a család válasza érkezett meg, hogy a teljhatalmú irodalmi képviselő kórházban van s hosszabb ideig kell ott tartózkodnia.

Visszajött a levél a sokat utazgató házaspár: Jean Paul Sartre és Simone de Beauvoir Párizs, Bonaparte-utca 42. szám alatti lakásáról. Nem kapta meg a levelet Aldridge angol regényíró és a Nobel-díjas svéd Lagerkvist. Visszajött Münchenből Johannes Tralow-tói a levél, felbontatlanul, aki a német Pen Klub egyik reprezentánsa. Nem sikerült nyomára bukkannunk a legnevesebb algériai írónak, Mohammed Dib-nek, aki nagyon is érthető okokból állandóan változtatta lakóhelyét. (A másik algériai író Kateb Yacine is emigrációból válaszolt). A legtragikusabb levél Rómába indult, hogy éppeú azon a napon érkezzék el Massimo Bontempelli-hez, amikor a világsajtó már halálhírét jelentette.

Magyarországról a hazai írók, tudósok és művészek legjava megfogalmazta válaszát, hogy a közel száz éves honi hagyományokhoz híven az élő magyar irodalom is elmondja véleményét Tolsztojról. Néhányan hagyták osupán megválaszolatlanul kérdéseinket, a legérdekesebb választ az azóta elhúnyt, ma már klasszikusnak számító idős irodalomtörténész, Horváth János adta meg: „Szíves felszólításukra azért nem válaszoltam, mert nem volt szándékomban az Emlékkönyv számára nyilatkozatot fogalmazni. Újabban küldött, igen megtisztelő sürgetésükre is csak negatív válasszal szolgálhatok. Az én egész munkásságom ugyanis annyira szakmai jellegű, s oly kizárólagosan magyar vonatkozású, hogy csak annak túlbecsülésével lehetne a rendkívüli lángelme reám gyakorolt hatásáról egy nagy, ünnepélyes nyilvánosság előtt nyilatkoznom”.

220