A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1961
A sashalmi kerületi könyvtár tíz esztendeje (1951-1961)
A SASHALMI KERÜLETI KÖNYVTÁR TÍZ ESZTENDEJE (1951—1961) I. ÉLŐ KÖNYVTÁRAK Előszó helyett Vajon valljuk-e még ma is Vörösmarty elkeseredett felkiáltását: „Országok rongya: könyvtár a neved!” (Gondolatok a könyvtárban) — vagy pedig ma már egészen másképp gondolkozunk a könyvtár hivatásáról és jelentőségéről? Vörösmarty tollára az adta az idézett szigorú szavakat, hogy abban az időben, a nagy magyar műveletlenségben, a könyvtár úgyszólván gyökértelen volt ; csak gyűlt-gyűlt, gyarapodott, dagadt az anyaga — és menthetetlenül elavult, hiszen nem volt mögötte olyan olvasótömeg, amely az önmagában halott anyagot éltette és frissítette volna. Kereken száz esztendő múlt el a költő pesszimista nyilatkozata óta s bízvást elmondhatjuk, hogy szavai mára már elavultak, éppen úgy, mint a halott könyvtárak anyaga, amelyből végül is „országok rongya” lett. A kultúrforradalom feltámasztotta a halott könyvtárakat, mert felismerte a széles néptömegek vágyát a művelődésre, új módszerekkel mozgósította még az eddig közömbösöket is az olvasásra és ezzel megteremtette az új könyvtártípust — az élő könyvtárat. Sehol sem figyelhető meg oly tisztán és világosan az imént említett mozgósítás, mint a főváros mai peremkerületeiben, így például a mostani XVI. kerületben. Negyven évvel ezelőtt, amikor magam is ideköltöztem Mátyásföldre, ez a terület még az ősi Cinkota község része volt, kezdetleges vidéki telep, ahol a kulturális érdeklődés legfeljebb a felszín alatt élt, de ha élt is, a sok mostoha külső körülmény s a kormányzat népellenes kultúrpolitikája mesterségesen elzsibbasztotta. Mikor engem a Tanácsköztársaság összeomlása mint hajótöröttet partra vetett, magam is ezen a peremterületen találtam menedéket; s mikor láttam az itteni lakosság elmaradottságát, méltó akartam maradni ahhoz a szerephez, amelyet betöltöttem a Közoktatásügyi Népbizottság osztályvezetőjeként és úgy gondoltam, hogy elmulaszthatatlan kötelességem az ellenforradalom legnehezebb éveiben megtenni a magamét a nép művelése és felemelése érdekében. Ekkor itt a lakásomon egy budapesti kölcsönkönyv- tár segítségével kölcsönkönyvtárat alapítottam, a saját szépirodalmi könyvtáram beolvasztásával. Tudtommal területünkön ez volt az első könyvtár. Hadd mondjam meg mindjárt: könyvtáramat a részvétlenség és közömbösség egész rövid idő alatt megölte. Akkor itt még nem volt gimnázium, nem volt ipari munkásság (mindössze a Hitelbank MÁG gyára dolgozott és gyártott drága pénzen évente — mondjuk — tizenkét autót), csak Tennisz-Klub volt az előkelő és pénzes villatulajdonosok részére. Ugyan kinek volt itt szüksége könyvtárra? Vagy egyáltalán könyvre? Annak a társadalomnak kulturábs szükségletét bőven kielégítették a Singer és Wolfner bestsellérjei, az Athenaeum és a Pesti Hírlap szélhámos és silány sorozatai és a Franklin Társulat részletre árusított klasszikusai és díszkönyvei. 96
