A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1960

Dr. Remete László: A fővárosi könyvtár az ellenforradalom első éveiben

nyugodott bele a dolgok ilyetén alakulásába. A 8 Órai Üjság 1919. október 22-i számában feljelentését nyilvánosságra hozta. Többek között szóvátette, hogy a személyi „tisztogatás” körül van még teendő, pl. ott van még a könyvtárban Leitgeb (helyesen: Leitgib) János, „az a buzgó elvtárs, aki a 15. munkásezred ötödik zászlóalját egymaga megszervezte” és mellette Medvei Mária és Sauber (helyesen: Szauder) Erzsébet „még ma is lelkes harcosai a kommunizmusnak”72 Sípos szerint a könyvtár „szakkatalógusa tudományos szempontból teljesen hasznavehetetlen . . .” Az említett lap két nappal későbbi száma szerint Sipos Kamillót az ekkor éppen szabadlábon levő Braun Róbert rágalmazásért beperelte, és bár Sípos hangoztatta, hogy az ügy visszájára fog fordulni és majd „Bódy polgármesternek és Wildner tanácsnoknak is nagyon kellemetlen lesz ez a per”, — a bíróság előtt ismét Sípos maradt alul.

Mindezek azonban csak előcsatározások voltak. Ezek közé tartozik az „Üj Nemzedék’’ című szélsőséges ellenforradalmár napilap ez idő tájt megjelent „A bolsevizmus melegágya — A fővárosi könyvtár üzelmei” című irománya is. (1919. okt. 20) mely az intézménynek a háborúellenes mozgalmak és a forradalmak előkészítése körüli szerepét vázolva kijelenti:

„Nekünk jogunk és kötelességünk követelni, hogy a könyvtár személyzetét alaposan tisztogassák meg a destruktív szellemű elemektől és lelkiismeretesen rostálják meg azt a sok szemetet, amelyet a könyvtár hosszú évek során tudományos munkákként összevásárolt. Éber figyelemmel fogjuk kísérni a város részéről megindított revíziónak minden mozzanatát. . . És napirenden tartjuk a Városi Könyvtár dolgait, amíg az . . . nem forradalmi propagandaműhely, de igazi könyvtár, a kultúra komoly terjesztője lesz.”

A város vezetősége az említetteknél semmivel sem volt kevésbé ellenforradalmi érzelmű s mint már a korábbi fejezetekből is láttuk, „megtette a maga kötelességét”. — A sorozatos támadásoknak azonban végül mégis eredménye lett: szélsőjobboldalról egy olyan veszedelmes akció indult el a könyvtár ellen, mely csaknem végzetes és jóvátehetetlen következményekkel járt, siker esetén gyakorlatilag az intézmény teljes felszámolását eredményezte volna. íme az ügy részletei:

1920. március 28-án egy vaskos iratcsomót tettek le a néhány héttel korábban kormányzóvá választott Horthy kultuszminiszterének, Haller Istvánnak asztalára. Az aktacsomag egy Mosdóssy Imre miniszteri tanácsos, a székesfőváros királyi tanfelügyelője által készített 5 oldalas feljelentést és több terjedelmes mellékletet tartalmazott. Szó szerint idézzük a hosszadalmas beadvány bevezető részét:

„1076/920 márc. 28. Nagyméltóságú Miniszter Úr, Kegyelmes Uram! — Az a szomorú jelenség, hogy a főváros tanítóságának nagy száma a szociáldemokrata irányzat és törekvés szolgálatába állott és egy részük később a kommunista eszmék harcosává vált, szükségessé teszi azon okok kinyomozását, amelyek ezen eredményt előidézték. — A főváros közéleti viszonyait és közintézményeit e tekintetben tanulmányozva az alábbiakban van szerencsém rámutatni arra, hogy ezen okok közül egyik igen lényeges faktor volt a székesfővárosi könyvtár, melynek szellemi irányzata olyan kíméletlen következetességgel és szívós kitartással törekedett a szociáldemokrata eszmék térhódítására, a kommunista szellem számára talaj keresésére, hogy a főváros tanítósága nagy részében előidézett káros hatást lehetetlen a véletlen művének tekinteni, ellenkezően nagy részben a könyvtár részéről tanúsított tervszerű működése egyik szükségszerű és majdnem elkerülhetetlen következménye gyanánt lehet megállapítani. — Épp ezért az alábbiakban van szerencsém a székesfővárosi könyvtár jelentőségére mély tisztelettel rámutatni, mely pedagógiai, sociál-politikai, kultúrális szempontból egyaránt a leggondosabb figyelmet és a legsürgősebben eszközlendő intézkedéseket igényelné... ”73

72 Az előzményekből már mi is tudjuk, hogy a felsoroltak közül egy sem volt kommunista. —• Leitgib János éppenséggel nagyon is távol állott attól, hogy akár a legcsekélyebb baloldalisággal lehetett volna „vádolni”.

73 Főv. Lev.-tár Tanácsi iratok XIV. ü. o. 471/1913. — Fogalmazási hibák az eredetiben.

82-;