A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1960

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1960 évi jelentése

nem hasonlíthatunk megfelelő visszatekintő adatot. Közvetett összehasonlítással azonban — mint később megállapítjuk — 7,5%-os olvasólétszám-növekedéssel számolhatunk. Marxista-leninista művelődéspolitikai céljaink tervszerűbb kialakítása érdekében a VII. pártkongressszus határozatai alapján I960 elején összeállítottuk kétéves propagandater­vünket. A tervet a könyvtár összes dolgozójának bevonásával, a Művelődésügyi Minisztérium és a Fővárosi Tanács képviselőjének jelenlétében vitattuk meg. A terv politikai feladatainak előterébe felszabadulásunk 15-ik évfordulójának külön­böző propagandamunkái kerültek. Módszertani útmutató készült a kerületi könyvtárosok számára az évforduló megünneplésére vonatkozólag. Annotált ajánló katalógust készítettünk a felszabadulással kapcsolatos irodalomról. Felszabadulásunk dokumentumaiból 26 röplap­fakszimilét adtunk ki. Elkészült a ..Budapest szocialista fejlődése” című háromkötetes bibliográfiánk is, amely fővárosunk 1945-től 1960-ig történt fejlődését ábrázolja. A bibliog­ráfiában az egyes kerületek 15 éves fejlődését ismertető fejezeteket a kerületi pártbizottságok és tanácsok jól fel tudták használni saját propagandamunkájuk színesítéséhez. A kerületi könyvtárak mellett a központban is rendezünk kiállítást felszabadulásunk évfordulójára. A materialista világnézet terjesztése érdekében különös jelentőséget nyert a természet- tudományos művek propagálása. Hasonlóképpen fontos feladatul tűztük ki az antiklerikális irodalom forgalmának növelését. Elkészült az antiklerikális irodalom népszerűsítése érdeké­ben írt 12 íves bibliográfiánk, amely 1961-ben jelenik meg. Kiadtuk és minden könyvtárunkba eljuttattuk az „írók, nagy gondolkodók művei a vallásról” című ajánlóalbumunkat. Olyan kiállításokat rendeztünk, mint „A fejlődés története” a központban, s számtalan természet- tudományi és antiklerikális kiállítás a kerületi könyvtárakban. A kerületi könyvtárakban ugyanakkor nagyszámú természettudományi és antiklerikális előadást tartottunk. Foglal­koztunk az iskolareformmal kapcsolatos könyvtári feladatokkal. A beszámoló évében ünnepeltük Lenin születésének 90-ik évfordulóját. 80 oldalas nyomtatott bibliográfiát adtunk ki a Leninről szóló irodalomról, továbbá vándorkiállítást rendeztünk „Lenin a képzőművészetben” címen. A proletárinternacionalizmus eszméjének fejlesztése érdekében propagandaeszközeink­kel népszerűsítettük a Szovjetuniót és a többi baráti országot. Kiállítást készítettünk Moszk­váról, a moszkvai Puskin művészeti múzeum képeiről, továbbá „15 éves a Román Nép- köztársaság”, „Kína művészete”, „10 éves az NDK” címen, stb. A kommunista pártok plakátjaiból készített „Nemzetközi politikai plakátkiállítás” sikere is nagy volt. Magyarországi vándoroltatása után 1960-ban Prágában és Bratislavában is kiállítottuk a cseh-, ill. a szlovák kommunista párt rendezésében. Továbbfejlődött könyvtárunk kapcsolata az MSzMP különböző szerveivel, továbbá a fővárosi és kerületi tanácsokkal. Segítséget nyújtottunk a pártnak — a Központi Bizottság tudományos és kultúrális osztályának, a Budapesti Pártbizottságnak — a könyvtárak hely­zetének felmérése terén folytatott munkáihoz. Felszabadulásunk 15. évfordulója alkalmából valamennyi kerületi pártbizottságnak felajánlottuk, hogy könyvtári eszközökkel segítjük az évfordulóval kapcsolatos munkájukat kiállításaik színesebbé tételére. Eljuttattuk hoz­zájuk a felszabadulásunk dokumentumairól készített röplap-fakszimiléinket. A Fővárosi Tanács a beszámoló évében többször foglalkozott könyvtárunk problémáival. Az év elején a népművelési osztály bizottságot jelölt ki Sallai István elvtárs, a KMK mód­szertani osztályának vezetője elnökletével az „Ismeretterjesztő irodalom használatáról a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kerületi könyvtáraiban” tárgyában. A bizottság 8 kerületi könyvtárat vizsgált meg és jelentésében hasznos iránymutatásokat nyújtott. A Fővárosi Tanács Végrehajtóbizottsága 1960. június 13-án megtárgyalta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár helyzetéről készített összefoglaló jelentést és a könyvtár fejlesztése érdekében határozatokat hozott. E határozatok utasítják a Tanács népművelési osztályát, hogy: 1. a fővárosi lakosság könyvellátásának megjavítása érdekében mérje fel a fővárosi társadalmi kezelésben levő könyvtárak helyzetét; 2. állíttasson össze módszertani útmutatót az egyes világnézetileg és politikailag fontosabb szakok olvasottsága érdekében; 3. készítsen javaslatot egy zenei fiókkönyvtár felállítására; 4. a könyvtár szakembereinek bevonásával vizsgáltassa 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom