A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1958. évi jelentése
1958 július 1-i hatállyal levált a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtártól a Pedagógiai Könyvtár, amely — a Művelődésügyi Minisztérium könyvtárával egyesülve — a Minisztertanács rendelkezése alapján Országos Pedagógiai Könyvtárrá alakult. Jelen beszámolónkban ezért a Pedagógiai Könyvtár adatai már nem szerepelnek és ez adatokat ugyancsak kiemeltük a visszatekintő számok közül is. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központjának fejlődését nagymértékben akadályozza a helyhiány, amely nemcsak a raktárak égetően szükséges növelését, hanem mind a könyvtári dolgozók tudományos és kulturális tevékenységének szükséges kifejlesztését, mind pedig az olvasók kutatási tevékenységét korlátozza. A Fővárosi Tanács 1958 szeptemberében a fentiek szükségességét elismerve határozatban kiutalta könyvtárunk részére a székház melletti Reviczky u. 3. sz. alatti épületet. Tulajdonjogunk realizálása azonban addig nem lehetséges, míg az épületet jelenleg elfoglaló diákotthon új helyiségbe nem költözik, ami előreláthatólag 1960-ban történik meg. A kerületi könyvtárak hálózatának fejlesztése szempontjából sok eredményt mutat fel a beszámolási időszak. Megfelelő anyagi eszközök hiányában új könyvtárak létesítésére nem volt lehetőség, viszont nagyszámú kerületi könyvtár modernizálását, új, megfelelőbb helyiségbe való költöztetését stb. eredményezte. így az II. kerületi (37. sz.) könyvtár új helyiségének korszerű berendezését 280 000 Ft költséggel végeztük. A könyvtár 1959 közepén az új helyiségbe költözhet. A XIII. kerületi Fiastyúk utcában olvasó klub alakult., gyönyörű, modern berendezéssel, 800 kötetes kézikönyvtárral. Rákosszentmihályon 180.000 Ft költséggel modernizáltuk könyvtárunkat, amely ugyancsak 1959 első negyedében nyílik meg. A VII. kerületi (2. sz.) könyvtár felújításával a válogatópolcos kölcsönzési módszerre térhetett át. A csillaghegyi (21 .sz.) könyvtár helyiségét a III. kér. MSZMP-pártbizottság által rendelkezésünkre bocsátott területtel bővítettük, a berendezést modernizáltuk és itt bevezettük a válogatópolcos kölcsönzési módszert. A soroksári (35. sz.) könyvtár új, nagyobb terjedelmű helyiségbe költözött. Az újpesti (28. sz.) könyvtár olvasótermét új kölcsönző helyiséggé képeztük ki. Hasonló bővítést, költözést és modernizálást hajtottunk végre a pestújhelyi (34. sz.), a pestlőrinci (24. sz.), a VIII. kér. Kulich Gyula téri (44. sz.), a sashalmi (32. sz.), a káposztásmegyeri (41. sz.) és a XI. kerületi (6. sz.) könyvtárakban. Kisebb átalakítási, felújítási, karbantartási stb. munkát végeztünk 15 további kerületi könyvtárban. Több sajátkezelésű könyvállomást létesítettünk. A kerületi könyvtárak átépítése során mindenütt: ahol annak tárgyi és személyi feltételei megvoltak, rátértünk a válogatópolcos kölcsönzési módszerre. Jelenleg válogatópolcos kerületi könyvtárunk a 2., 21. 22., a két villamos mozgókönyvtár, továbbá ezzel a módszerrel kísérletezik — szerényebb keretek között — a 14., 20. és 35. sz. könyvtár. A VI. kerületben (Liszt Ferenc téren) önálló gyermekkönyvtár felállítását készítjük elő. A könyvtár egy újonnan épülő lakóház földszintjét foglalja el, a helyiséget kifejezetten könyvtári célra tervezték. Az építkezési tervek 1958-ban készültek el. A könyvtárat — mely mint önálló gyermekkönyvtár az első ilyen intézménye lesz az országnak — 1959-ben szervezzük és 1960-ban nyitjuk meg. Az 1957-ben végrehajtott könyvtári belső felmérés eredményeképpen 1958-ban a központban létrehoztuk a tájékoztató — és kulturális osztályt, amely a könyvtár megnövekedett tájékoztatási és propaganda feladatait valósítja meg. 1958-ban megkezdtük a kottatár anyagának gyűjtését; a kottatár a központ egyik különgyűjteményeként szerepel, kb. 5 000 kötettel, illetve darabbal. Megindítottuk az Üj Külföldi Szerzemények jegyzékének rendszeres közlését. Megkezdtük a hálózat Központi Katalógusa készítését is. Ugyancsak új könyvtári tevékenység 1958 márciusától 23 kerületi könyvtárban a dia-filmek kölcsönzése. A dia-film katalógust a feldolgozó osztály központilag készíti a hálózat részére. A könyvtári hálózat egységes ügykezelését az 1958-ban elkészített kezelési szabályzat alapján kívánjuk elérni. A kezelési szabályzat engedélyezését felettes hatóságainktól a beszámo- l l