A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959
Scheiber Mária: Pest-Budai látképek József Nádor korában
PEST-BUDAI LÁTKÉPEK JÓZSEF NÁDOR KORÁBAN A török kiűzése után Buda teljesen kihalt és hosszú évszázadokig nem is kapott újabb erőre. A Habsburg uralkodók nem is akarták segíteni. Azon igyekeztek, hogy az egész országot gyarmati sorban tartsák. Tartományi fővárosként Pozsonyt támogatták, s a távoleső Buda kis vidéki jellegű városka maradt. Közben a dunai kereskedelem révén Pest egyre jobban fejlődött s a 18. század végén már szűknek bizonyult a falakkal körülvett város területe. Vásárai híresek voltak, ahol az alföld gabonája és marhaállománya, szilaj lovak a puszta méneseiből, gyapot, dohány, nyersbőr stb. cserélt gazdát nyugat és észak felé. A magyar árukat kiegészítette a török bőr és dohány, az arab tömjén, a levantei kávé, füge, mazsola, datolya, és a macedón gyapjú. Svájci selyem, félgyapot és félselyemáru Pesten keresztül ment le a Balkánra. Ez a töméntelen áru négyszer egy évben (József-nap — III. 19.; Médard-nap — VI. 8., János fővétele — VIII. 29. és Lipót-nap — XI. 15.-kor kezdődött, és hetekig eltartott) torlódott össze s a város falain belül már egyáltalán nem fért el. Az állatvásár természetesen a falakon kívülre szorult, közvetlenül a kapuk mellett, a mai V. kerület északi részén, a Duna homokos, elhanyagolt, lakatlan és kietlen partján. A falakon belül is igen nagy volt a zsúfoltság. Sok kereskedőt, árust, közvetítőt kellett elhelyezni s a girbe-gurba szűk utcákban, ahol csak kevés kút szolgáltatta a vizet, a higiéniának még az árnyéka sem volt felfedezhető és állandó volt a tűzveszély. Sem kövezés, sem utcarendezés, sem csatornázás, sem szemételszállítás. A helyzet valóban tűrhetetlen lehetett. Építési szabályzatnak még nyoma sincs. Az első ilyesféle rendelkezés az a Feuerordnung, amit a városi tanács 1787-ben bocsátott ki. Ebben ugyanis már nemcsak pusztán tűzrendészeti előírások vannak, mint az ezt megelőző 1752 és 1763-ból származókban, hanem a városi tanácson belül újonnan megalakult külön építési bizottság is tolmácsolja városrendészeti észrevételeit. Ezentúl bármiféle építkezést csak a városi tanács jóváhagyásával szabad foganatosítani, s a terv 2 példányban bemutatandó az építési bizottságnak. Most vetődik fel az a gondolat is, hogy a vásárokat kitelepítsék a város belsejéből a kapuk elé, s ezzel egy új városrészt toldjanak a már meglevőkhöz. A terv talán sohasem válik valóra, ha Schilson János kerületi kamarai adminisztrátor hozzá nem fog a tervek megrajzolásához. Még ebben az évben megszerkeszti azt a nagyszabású város- rendezési tervet, amelynek az alapja még ma is él a Lipót-városban. A Szabadság teret és a Duna- partot nem veszi be tervébe, mert a Szabadság tér helyét a Neugebäude foglalta el és a Duna áradásainak folytonosan kitett buckás vidék rendbeszedése olyan anyagi áldozatba került volna, hogy ezt nem merte felvenni a költségvetésbe, azonkívül a kincstári só- és dohánybeváltó- és harmincad- hivatalok épületei is itt álltak, amiknek az áthelyezése szintén túlságosan megterhelte volna az államkasszát. Elképzelése az volt, hogy a mai Bajcsy-Zsilinszky út, Arany János utca és Deák Ferenc utca által határolt területet házhelyeknek elárverezik azzal a kikötéssel, hogy az új tulajdonosnak oda házat kell építenie. Ezt a tervet azonban kétfelől is támadták, bár a Helytartó Tanács elfogadta. Részben József császár ellenezte, mert nem akart Pestből nagyvárost építeni, másrészt a pesti gazdag kereskedő polgárság, a „századosok”, akik a belső városban tartott kirakodó vásár mellett több jó üzletre számíthattak. Schilson azonban erőszakos volt. József császár végül is nem sokat törődött a pesti vásár elhelyezésével, neki akkor a török háború kötötte le a figyelmét, a gazdag polgárokat pedig Schilson 189
