A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1956-1957
Néhány évvel később a Hirnök magyar újságírójának már meg kell rónia azokat, akik behódolnak a Pesten mértéktelenül divatba jött fagylaltozás „éldeletének”, pénzüket nem átallják „Hébe kioszkjáéban napjában akár háromszor is fagylaltra költeni, de kárbaveszett pénznek tartják egy-egy jó magyar könyv megvásárlását: „Mi itt Budapesten külső mulatságainkat illeti, azok körül nagyobb élénkség mutatkozik, itt a vállalkozók sokkal búzgób- ban törekednek a közönségnek mindennemű, s minél szemeltebb éldeleteket nyújtani, mit azon egyszerű ok fejt meg, mert e részben a részvét is nagyobb a közönség részéről; hány van, ki gondolja, hogy pénzét sárba dobálta ki, ha egy feltűnőbb magyar művet megvenni szíveskedik, holott napjában háromszor fagylaltozni igen gazdaságos költekezésnek és jól használt pénzkiadásnak tartja. A fagylaltozók gyülhelye pedig mostan: Fischer Péter cukrász „Hébe-Kioszk”-ja a szervita piaczon, hol minden délután 12 és többféle fagylalt szolgáltatik ki, mellyeket az ujság-iró csak nevükről ismer, ezeket naponkint végig olvasván a magyar játékszini czédulákon német nyelven”.. ,24 Üzletének ez a hatalmas fellendülése adta az élelmes Fischer cukrásznak 1841-ben az ötletet, hogy a nyári idényben ne elégedjék meg az üzlettel, hanem uzsonna-kioszkot is építsen a térre. Ekkor vált vitássá először a tér tulajdonjogának kérdése a város és a szerzet között. A cukrászbódé felállítására az engedélyt a város adta, ezzel szemben a szerviták a vallásos szellem megsértésére és tulajdonjoguk épségbentartására hivatkozva annak rögtöni visszavonását kérték; attól tartottak ugyanis, hogy a kioszk hamarosan zenés hellyé fogja magát kinőni. A vitát nem tudták békésen elintézni. A szerviták az ügyet végül is a hercegprímáson keresztül a helytartótanács elé vitték, amely határozatában az 1726. évi telekkönyvre hivatkozva kimondta, hogy a tulajdonjog az ingatlannak az említett évben a szerviták nevére történt átírása következtében a szervita-konventet illeti meg.2'1 A tanács tehát lebontatta a kioszkot. így a cukrász kioszkjával odébb vándorolt a német színház közelébe, a mai Vörösmarty térre és a későbbiek folyamán is gondoskodott arról, hogy „pepecsművei” újra meg újra foglalkoztassák a hírlapokat. „Az újév közeledtével”, olvassuk többek között a „Honderű”, 1846-os évfolyamában, „Fischer cukrász szebbnél-szebb pepecs- műveit és cukorremekeit is eszükbe juttatjuk kegyeteknek, melyek dús mézaknáiból nem egy nagy és kis gyermek Szilveszter-álmait lehetne ám megédesíteni.”26 A XIX. század első felében jöttek divatba Pesten a boltcégérek, nem egyszer kiváló művészek: Barabás Miklós, Varságh Jakab, Kiss Bálint, Thán Mór alkotásai. Jókai írja élete regényében: „Mikor aztán Pestre felkerültem (1843), már akkor népesebb volt a művészek berke. Barabáson kívül itt volt Kiss Bálint. . .; itt volt Varságh és La Castari (helyesen Laccatari Demeter) ; akiknek a művészetét az utcán tanultuk megismerni. Igenis : a boltcime- rekben. Ne tessék gúnyosan fintorgatni az orrukat. Egy-egy új boltcímer epochalis esemény volt azon időkben. A „vőlegény”, a „menyasszony”, „Ypsilanti herceg” remekül végrehajtott feladványok voltak; hát „Venus és Amor” az illatszeres bolt előtt! Maga Thán Mór sem tartotta ambícióját csorbítónak, hogy egy „szép juhásznéval” díszítse fel a Kígyó-tér sarkát . . . Hát akkor ez volt a mi műtárlatunk: s a boltos volt a Maecenas.”27 A legváltozatosabb cégérfelíratok és képek kerültek a pesti üzletek homlokára: a szép magyar asszonyhoz, a három gráciához, az arany fejhez, a Rumburgihoz, a Sziléziaihoz, a Württembergi herceghez, a fehér nyúlhoz, az arany kaszához, a három párizsi lányhoz, János főherceghez, a kígyóhoz — hogy csak néhányat említsünk a sok száz közül. De a szervitatéri Fischer Péter volt az első, aki — persze nem mai értelemben vett — kirakatot is alkalmazott. Azután Pest, vele a Belváros és a Martinelli tér is, lassanként hátat fordít a Bécsből jött szokásoknak, a bécsi divatnak: a hetvenes években Párizs kezd eszményképévé válni. „Pest akkoriban ébredt olthatatlan szerelemre Párizs után, felejtvén Bécset, mint megúnt imádottat”, jellemzi a Belváros múltszázadvégi életét „Régi ablakok alatt sétáló” álnéven Krúdy Gyula, Pest-Buda immár klasszikussá vált szerelmese.28 „A múlt század 70-es éveit írjuk a leveleinkre. Pest, különösen a Belváros, únni kezdi a Bécsből ideplántált erkölcsöket. A régi belvárosi polgárság mind mélyebbre húzódik a szűk, dohos utcákba, ahol esténként csak a gázláng van ébren, — az egykori Űri utca kis Párizst játszik, tündöklik, csillog, illatokkal telik meg, női kacagás bugyborékol és az erősfényű kirakati lámpások fehérre 8 Évkönyv — 2 118
