A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1956-1957
osztályhoz tartozó ember, akinek nincsen szüksége arra, hogy valamit megtudjon, vagy aki ijem kíván valamit megtudni.” A nagy forgalmat lebonyolító, virágzó vállalkozás székhelye azonban Schams idejében már a Hatvani utcában, a mai Kossuth Lajos utcában volt.19 Pest reformkori fellendülésével együtt válik a Szervita tér élete is egyre mozgalmasabbá, színesebbé. Az 1842. évi kereskedelmi és ipari almanach Christian Fuchs dohányboltja mellett megemlíti Eduard Benkowits, továbbá Joseph Gärtner özvegyének szervitatéri dohánykereskedését is. Itt volt ebben az időben Rudolph Aeblynek a „Svájcihoz” címzett rőföskereskedése, Johann Christian Hassenstab fűszer és magkereskedése a „Fekete kutyához”, Szekrényesy Pál kalaposboltja, egy kőedényüzlet stb. Szellemi termékek árusításával két szervitatéri bolt is foglalkozott : Ehrenreich Ádám zenemükereskedése és Müller József örököseinek könyvkereskedése.20 Schams az „elsőosztályú” vendégfogadók között a színház (ma Vörösmarty) téri Magyar király, a váciutcai Hétválasztó fogadók után a Szervita teret északról lezáró Hajó (ma Fehérhajó) utcai Fehér Hajóhoz címzett fogadót sorolja fel és megjegyzi, hogy mindhárommal kávéház is van egybekötve.21 Friedrich Korn 1833-ban áradozva ír a pesti kávéházakról, amelyek mögött, szerinte, a bécsiek messze elmaradnak, hiszen igen fontos szerepük van a kávéházaknak: a társasélet középpontjai, ahol dohányoznak, újságot olvasnak és az üzleti élet eseményeit megbeszélik. „Egy katolikus”, írja, „ha Rómában volt és nem látta a pápát, hitsorsosai előtt a korlátoltság gyanújába esik; egy utazót, aki Pesten nem nézte meg a kávéházakat, a világ egyetlen vallása sem menti meg a szemrehányástól, hogy ugyanolyan haszonnal tartózkodott ebben a városban, mint az utazókoffere.” A Fehér Hajó kávéházról szólva megemlíti, hogy valamennyi pesti kávéház között a leglátogatottabb és hogy a „Kávéforrás” mellett itt található a legtöbb újság, nemcsak a monarchiában megjelenő hírlapok, hanem külföldiek is.22 De a tér körül és magán a téren zajló pesti kereskedelmi életnek egyik legélénkebb, szinte rikító színfoltja egy élelmes, vállalkozó szellemű cukrászmester : Fischer Péter — később az újonnan megnyíló Vigadó éttermének bérlője is — szervitatéri „Hébéhez” címzett cukrászdája volt, az első pesti üzlet, amely fényes portáléval és díszes kirakattal vonzotta magához a vevőket. A „Der Spiegel ” című lap névtelen riportere 1837-ben a lelkendező elragadtatás hangján ír a már jónéhány éve fennálló üzlet egyre több követőre találó, nagyvároshoz méltó újításáról: „Csak az alkothat magának helyes fogalmat arról az élénk tevékenységről, amely ízléses üzleteink szépítése és nagyobbítása körül uralkodik, aki szorgalmasan járja Pest elegáns (fashionablen) utcáit. Itt csaknem minden átváltozik. Mindenütt kalapálnak, ácsolnak és mindenfelé olyan pompa és fényűzés alakul ki, amilyent csak a székváros (Bécset kell értenünk) rangos terein talál az ember. Bizonyára emlékeznek rá, hogy Fischer Péter úr, pestvárosi polgári cukrászmester, a Szervita téren „Hébéhez” címzett cégérével 14—15 évvel az első volt itt, aki üzlete előtt úgynevezett portálkirakatot csináltatott. Övé tehát az érdem, hogy ezt kezdeményezte és valóban, a mai napig is sok követőre talált. De míg másoknak a kirakatai újabbak és így már kifinomultabb ízlésről tanúskodnak, Fischer úr 15 éves portáléját kikezdte az idő vasfoga és elavult, úgyhogy itt ismét változásnak kellett bekövetkeznie. Nos, ez a teljes változás éppen az imént ment végbe. Hiszen Hébéhez mindenekelőtt friss, fiatalos külső illik! Fischer úr nem kímélt költséget, hogy üzletének új fényt és friss ragyogást adjon, úgyhogy a monarchia államaiban jelenleg talán felülmúlhatatlan a maga nemében. Az üzlet utcai frontja a maga százszorosán visszaverődő tükreivel, pompás, elmés és ínycsiklandó áruival, díszes kereteivel és foglalataival, tűzben aranyozott állványkáival, amelyek közül kecsesen és szeretetreméltóan mosolyog ránk a bájosan megfestett Hébe, már magában véve lebilincselő látvány. De talán még jobban meglepődünk, ha a bolt belsejébe, az „édességek szentélyébe” lépünk. Bár ott még nem fejeződtek be a munkálatok, annyit már látunk, hogy elegáncia, ízlés és kényelem fognak benne uralkodni szép egyetértésben ; hogy az összbenyomás felette kellemes lesz és hogy ez a helyiség városunk legszebb ékességei közé fog tartozni. Még megjegyezzük, hogy Fischer úr egy társalgó-féle szobát is berendez, ahol mindenfajta frissítő mellett a legolvasottabb hírlapok és újságok bő választéka is található lesz.”23 112
