A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1956-1957
tett mereven elválasztani egymástól. így a korzókon a német szó közé egyre több magyar keveredett. A korzók életében nagy fontossága van a városrendezés, városátalakítás kérdésének is. A Kossuth Lajos utcai korzó virágkora az utca kiszélesítése, a 900-as évek elején, a villamos sínek lefektetéséig. Ahol sok az építkezés, ott nincs helye az időttöltő, semmittevő tömegnek. A Váci utca is így vesztette el sétálóinak nagy részét, a 90-es években, amikor a Belvárost rendezték és a Váci utcán is sok házat építettek újjá modernebb formában. Pestnek azonban nemcsak a Dunapart és környéke volt kizárólagos korzója. Már 1834-ben írja Garay János, Böjti sétálás c. tárcájában, hogy a farsang utáni hangulatot sétával teszik kellemesebbé. A Stáció (Baross)- utcán folyt a korzó. A hosszú úton megéhező közönség örömére a Józsefvárosi templom környékén egy pék kifliket árult, amelyeknek nagy keletjük volt. A séta végcélja a Kálvária tér, ahol a bábsütők, kofák, hentesek stb. ütötték fel sátraikat a korzózók fogadására. Az 1830-as években a Városliget lesz a Dunapart komoly versenytársa. 1832-ben Hagn Sarolta bajor színésznő 40 napig tartózkodott Pesten. Az egész város, az arisztokrácia, a jurátusok, a közönséges polgárság egyformán rajongott érte. Hagn Sarolta a Magyar Király szállóban (Vörösmarty tér) lakott. Udvarlói fogaton jöttek érte, hogy kikisérjék a városligeti sétakocsikázásra. Ekkoriban hozták rendbe a Király utcát: kikövezték, járdát készítettek rajta, mert az ekkor divatba jövő Városligethez ez volt a fő közlekedési útvonal. Az úri kocsik végigrobogtak a Király utcán, a Városligetben megfordultak a „rondón” és visszahajtattak a városba. Hagn Saroltát egész menet kísérte. Különböző kocsi- és hintó-típusok, fogatok prüszkölő paripákkal vonultak utána. A bakon pompás ruhájú hajdúk ültek. A hin- tók legtöbbje világossárga vagy világoszöld volt, kék posztóbéléssel. A Lövölde-téren még 25—30 urilovas csatlakozott hozzá. 10—12 évvel később még ugyanaz az útvonal jelenti a városligeti kocsikorzót. Wihelm Richter Berlinben megjelent könyvében a longchampsihoz hasonlítja a pesti eleganciát. A mágnások kocsisaik öltözékében fejtették ki a legnagyobb luxust. Magyar lobogó ingujjban, piros mellénnyel pompáztak, a pantallójuk szűk „á la Sándor”. Nem ők hajtották a lovakat, a kocsi hátsó részén ültek, háttal a menetiránynak. A magyar urak passziója és büszkesége, hogy hajtási tudásukat bemutassák. A tömegben bérkocsikat is találunk, akik kereskedősegédeket visznek a Ligetbe, egész családok vonulnak ki, dadástól, de legfeltűnőbb, hogy lovagló úrinőkkel is találkozunk. A társaság megkerüli a „rondót” és a cigányzenés vendéglőben piheni ki a kirándulás fáradalmát. 1864-ben Vachot Imre így írja le a Ligetet: „Amint a Király utcából kiérünk, sűrű lombos gesztenye-fasorok árnyéka alatt művészileg rendezett kertek előtt haladunk el jó darabig, míg végre a százados nagy fák egész erdőségével elborított s hellyel-közel zöld gyepes mezőket, virágos kerteket magábafoglaló ligetbe jutunk el. A kocsik megállóhelyénél van a fővendéglő:. . .” (Itt volt a „rondó”) „ . . . Sajnos, hogy csak a gesztenyés sétateret öntözik, és nem egyszersmind a városliget egyéb útait is, melynek porát és homokját a tömérdek díszfogat, bérkocsi, lovagló és gyalognép egész fellegben veri fel, valamint a társas kocsikba vHó lépés rendezetlen állapota is.” Csak a század végén, 1882-ben építették meg a híres Stefánia utat. Ez a Sugár úttól a Lóversenytérig kígyózott. Hamarosan divatos, luxushely lett belőle, bár a levegője nem volt valami jó, a közelében lévő tó még inkább mocsár és akkoriban köztudomású volt, hogy a Hungária körút és környéke főfészke volt a 90-es években évről-évre kiújuló kolerának. De a divat — divat! A Stefánia úti kocsikorzó virágzik. Gyönyörű lovak, ezüstös szerszámok, csillogó fényességű hintók vonják magukra a figyelmet. „Mindenki” ott van, hogy mutogassa magát és mindenki többnek akar látszani, mint ami. Az út szélén széksorok húzódnak, itt ül a szerényebb közönség és nézi a felvonulást, mint valami színházi látványosságot. Szép hölgyek, katonatisztek, lovassági rendőrtisztek állandó forgataga volt itt látható. Akkor ezt világvárosi képnek tartották. Jókai így írja le a nagyszerű látványt: Lóversenyek alkalmával a Stefánia út a leglátogatottab hely. Egyik úri fogat a másik elé vágtat, egész sora a négylovas hintóknak versenyeznek egymással; a hintókban a szépség, a divat gárdaezrede 104
