A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1956-1957
a Dunapart, a „Divatcsarnok” mégis ily poetikusan fejezi ki magát: „A Dunaparton, a déli órákban röpködő fuvalmak tánczolták körül a sétálókat, édesdeden susogva virágok nyílásáról, fakadó fákról ... a természet más egyéb álmairól, melyek néhány hét múlva . . . mind szépen be fognak teljesedni.” Arany János 1861-ben őszintén megírja a Dunapartról szóló véleményét: „Vásár az élet: a földnek lakossá Lót-fut, könyökű egymást, és tapossa Ad-vesz, czivódik, káromol, kaczag, Por, sár megöl, megfojt a hagyma-szag. S ha kételkednél, hogy mindez való Lépen bök egy rúd, feltaszít egy ló .. . Állok Dunánk szélén a pesti parton Előttem a kép színdus üde karton Az utczán por, bűz, német szó piszok.” (Vojtina ars poétikája) 1864-ben ezt az állapotot már szégyenteljesnek találják. A hatóságok is rendet akarnak teremteni az elhanyagolt „aldunaparton”. De ebben a rendben nem lett volna sok köszönet. — Az Iparikamara fölterjesztést ad be az Udvari Kancelláriához, amelyben azt kéri, hogy a kereskedelem érdekében a Dunapartokat ne építsék be házakkal. Pest szépen fejlődő kereskedelmének szüksége van a dunai kirakodó partokra. A beadvány ezenkívül hivatkozik az orvosok egészségügyi szempontjaira, végül a „tárcaírók” (ezt ma közhangulatnak nevezhet- nők) véleményét ismerteti. „. . . legyen egy nagy hosszú sétavonalunk a királyi folyam széles és pompás partján, hová a nyár égető napjaiban bizton menekülhessünk, midőn a nyár heve, s a Rákos homokja egész saharai légkörbe borítja fiatal fővárosunkat.” A Dunapartot sikerült megvédeni, sőt a parkosítás is megindult, 1873-ban már három kis parkja van a korzó útvonalának: az Eötvös szobor helye körül (a szobor még nem áll) a Vigadó előtt és a tervezett Petőfi szobor helyén. A „Magyarország és a Nagyvilág” büszkén jelenti a nagy fejlődést, mert 10 év előtt itt még bűz és piszok volt, most Európa egyik legszebb sétánya. A 70-es években ez a sétány valamennyire meghosszabbodott. Az Akadémiától a Városházáig (Erzsébet hídfő déli része) egyenes vonalban terjedő utczasoron „hemzseg a szebbnél-szebben felcziczomázott tömeg.” A 80-as évek elején a francia Victor Tissot a pesti korzót a párisi Champs-Elyséeshez hasonlítja. A pesti nők természetes elegánciája a spanyol szenyorákéra emlékezteti. A kapitalizmus feltörő lendülete a 80-as években Pestet is hatalmába keríti. Ekkor a korzó már nemcsak sétaalkalom, hanem nagyszabású ünnepség helye. 1886-ban „A Duna tündéreinek ünnepét” tartották meg, igen nagy fénnyel. Több mint 3000 résztvevője volt, akik közt arisztokraták is akadtak. A Dunaparton az ünnepség helyét (az Eötvös-tértől a Petőfi-térig) rendőrkordon vette körül, hogy ingyen publikum ne vehessen részt. A nézők minden ablakot megtöltöttek, még a budai hegyekről is nagy tömeg figyelte a fényes kivilágítást. A dunaparti fák közt sodronyra feszített lampionokat helyeztek el, zászlós címerpajzsok — a főváros címerével — lomb és virággirlandok közt pompáztak. A gázlámpák csillagformára voltak átalakítva, melyek 140 000 gyertya fényének megfelelő világosságot árasztottak, ezenfelül még 67 „villamos lámpa” égett. A közönség legnagyobb része a Hangliban és körülötte csoportosult. Az alsó rakparton zenekarok játszottak, ámbár tánc nem volt. 10 óra és éjfél közt volt legélénkebb a szórakozás. Ez az ünnepség már a millennáris Magyarország hangulatát tükrözte, amely az 1914-es háború kitöréséig maradt jelemző a fővárosra. 102
