A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1956-1957

RÉGI PESTI KORZÓK

Korzó keletkezéséhez sokminden szükséges. Kell levegő, napsütés, de árnyék is, egy valamennyire hosszú útvonal, stb. Kialakulását ezenkívül több tényező befolyásolja: pl. széljárás, szép kilátás, szórakozóhely közelsége (színház, zenés kávéház). Gyakran a forgalmas piac közelében alakul ki. Lényege, hogy látni-hallanivaló, szemet szórakoztató, magát mutogatni való, pletykatovábbadó hely legyen.

Pesten a Dunapart volt a legrégibb korzó helye. A hajóhíd óriási forgalmával, tarka életével, a parton nyüzsgő piacával tette erre alkalmassá. Ezenkívül ott volt a Rondella színház (a mai Apácai Cseri és a Régi Posta utca sarkán), a német színház sem volt messze (a Vörösmarty-téren). A színészek próba után sétáltak egyet a vízparton, ők hozták divatba a Dunapartot, hozzájuk csatlakoztak, példájukat követték a „delnők” és „arszlánok”. Itt épült fel a hajóhíddal szemben az a palotasor, amelyre a pestiek oly büszkék voltak (R. Alt meg is örökítette) és itt épült fel Kemnitzer fényes kávéháza. Tulajdonosa kis kertet ültetett kávéháza elé, mert a közönség szeretett a szabadban üldögélni. 1803-ban a fasorokkal körülvett kávéház már megvolt a Dunaparton, de Leyrer, aki levélformában szerkesztette meg az akkori Pest baedekerét, csak a hajóhíd forgalmáról tud, korzónak nyomát sem látja, vagy csak nem veszi észre, nem tudja megkülönböztetni a hajóhíd és a kávéház összeolvadó forgalmát.

Schams 1821-ben már így írja le a „Promenádét” : „A híd mellett, a Kemnitzer ház előtt, néhány újonnan ültetett, de nehezen fenntartható fasor csatlakozik a megerősített Dunaparthoz. Ez a sétány a lakosság számára kellemes és gyakran látogatott esti sétahely lehetne, ha nem volna oly poros a kocsiforgalom miatt. Ülőhelyek is vannak itt, amelyeket az életvidám pestiek foglalnak el, akik a zárt falak mögül, házakból és palotákból sietnek ide, hogy a fiatal hárs- és akácfák alatt a szabad természetbe képzeljék magukat, de főképp azért, hogy a híd állandóan lüktető és változó életét nézzék. Az előkelő világnak itt különböző frissítőket szolgálnak fel.”

A közönséges néposztály is kikereste magának találkozóhelyét, hogy szabadon nyilváníthasson véleményt. ,,A Dunaparton, főképp a hídtól a görög templomig volt a katonaság kedvelt helye, ezekhez csatlakoztak a hajóslegények. Különösen vasár- és ünnepnapokon lehetett itt számtalan embert találni, akik nevetséges vagy komoly jeleneteket rendeztek, vagy ezeket nézték. Ezenkívül gyakori volt a kofák és foglalkozásnélküli nőszemélyek veszekedése, akik egymás hajának estek, és kékre verték egymást. Ide hallatszott még a sok kocsmának a zenéje, úgy hogy ez a hely állandóan mozgalmas képet nyújtott és a rendőrségnek gyakori munkát adott”.

Láthatjuk ebből, hogy a szószerinti korzó nagyon kis területen folyt, a hídtól északra, a mai Lánchídfő környékén. A hídtól délre már a „plebs” birodalma volt. A korzón magán is nagy a por, a hajóhíd és a piac forgalma szemetet, piszkot szór szét, s a tulajdonképpeni korzónak a Kemnitzer kávéház fasorjaiba kell szorulni. De a pesti közönség nem nagyon igényes ezen a téren. A por és szemét nem igen zavarja. 1859-ben még semmivel sem tisztább

101