A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fennállása 50 éves évfordulójának megünneplése
vagyunk, hathatósabban segítenünk kell a tudományos kutatómunkát abban, hogy a társadalomtudományokban és különösen a politikai gazdaságtan területén behozzuk a lemaradást. Ránk is vonatkozik pártunk vezetőinek a magyar tudományos élettel szemben elhangzott bírálata. A tudományos kutatómunkát nemcsak azzal kívánjuk elősegíteni, hogy beszerezzük a könyveket és azokat a kutatók rendelkezésére bocsátjuk, hanem azzal is, hogy meglevő anyagunkat feltárjuk a kutató munka megkönnyítésére. Állandóan szemünk előtt kell tartanunk, sokkal jobban mint eddig, hogy fővárosunk életében, mint tudományos intézménynek, külön feladataink is vannak. Könyvtárosi munkánkkal hozzá kell járulni ahhoz, hogy a magyar dolgozók megismerjék és megszeressék Budapestet. Budapest történetére vonatkozó anyagunkat hozzáférhetővé kell tennünk a kutatók és érdeklődő olvasók számára és minél szélesebb körben kell azt propagálnunk. Budapest szépségeit, Budapest történetének eseményeit közkinccsé kell tennünk. A fővárosban a mi könyvtárunk jelentős helyet foglal el. Éppen ezért tapasztalatainkat a budapesti könyvtárosok között általánosan ismertté kell tennünk, hozzá kell járulnunk a ' budapesti könyvtárak munkájának állandó javításához. Ehhez az szükséges, hogy gyűjtsük a budapesti könyvtárosok tapasztalatait, felfigyeljünk minden kezdeményezésre, minden olyan új módszerre, amely előre mutató. Ezeket a feladatokat csak akkor fogjuk tudni ellátni, ha állandóan emeljük könyvtárosaink politikai és szakmai tudását. Olyan könyvtári munkát kell kialakítanunk, melyben a legmodernebb könyvtártechnika szocialista tartalommal telítődik meg. Ez a követelmény elsősorban azt jelenti, munkánkban sohasem szabad elfelejtenünk, hogy annak értelme és célja az olvasók szolgálata. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az olvasók bizalma az az alap, amely nélkül nem végezhetünk eredményes munkát. Az új kormányprogramnak ezt a tanulságát is megszívleltük és az elmúlt óv során munkánk tengelyébe állítottuk. Jövőbeni terveinket tehát abban foglalom össze, hogy a kormányprogram a könyvtárnak is, mint országunkban az élet minden területén, hosszú időre megszabta munkáját. Ezt a programot kívánja szolgálni a könyvtár, mert ez az út vezet az általános népjólét, a boldog, békés munkával tartalmas emberi élet kitelj esedéséhez.'' Winter Pálnét a felszólalók sorában Kőhalmi Béla, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtári Főbizottságának titkára követte. Szabó Ervin egykori munkatársai nevében szólt: „Az a feladatom, hogy a régi munkatársak nevében beszéljek Szabó Ervinről és munkatársairól, küzdelmeikből ünnepi tanulságokat vonjak le, útravalóul a szocializmus építése munkájához. Az egész Szabó Ervinről kell beszélnem, a társadalmi harcosról, a kultúr- politikusról, a könyvtárosról, mert élete munkája nem bontható fel különálló síkokra, mert ha a társadalmi harc szemszögéből elemzem írását vagy cselekedetét, előtűnik a könyvtáros vagy kultúrpolitikus, ha a könyvtáros szemével teszem ezt, élénkbe lép a társadalmat átalakítani törekvő forradalmár. Egy példán mutatom ezt meg. 1911-ben népszerű könyvet írt «A tőke és a munka harca» címen. Ebben felvonultatta az imperialista korszak két szemben álló táborát. Könyve végén egyíves függeléket közölt «Vezető a munkásmozgalom irodalmában» címmel. Ez a tanácsadó fejezet a könyvtáros munkája. Könyvtári viszonyainkról ezt írja: «Némely könyvtárosok valósággal megborzadnak, ha szocialista füzet, szakszervezeti nyomtatvány kerül kezükbe.» 1911-ben két olyan könyvtára volt csak az országnak, amelyben megtalálható volt az elméleti irodalom, amely az akkori Európában 50 millió dolgozó embert érdekelt és Magyarországon is vagy 3 milliót. Ez a két könyvtár a Fővárosi Könyvtár és a Budapesti Iparkamara könyvtára. Az elsőnek Szabó Ervin volt a vezetője 1904 óta, a másiknak Szabó Ervin volt a könyvtárosa, mielőtt a városhoz ment volna. Itt tűnik fel Szabó Ervin első fontos programpontja : megteremteni olyan könyvtárakat, amelyek könyvanyaga érdekli a dolgozókat, beleértve a haladni vágyó értelmiséget. Könyvtárakat azzal az irodalommal, amelyet az uralkodó félfeudális burzsoázia kizárt könyvtáraiból." Kőhalmi Béla ezután kitért arra, hogy milyen keményen bírálta Szabó Ervin a jegyzők, a papok, nagybirtokosok felügyelete alatt létrehozott népkönyvtárakat. „Tíz év után — a már javában működő népkönyvtárak könyvanyagát elemezve —• a Szabadtanítás Pécsi Kongresszusán 1907-ben így leplezi le ezt a «tudásterjesztést» : «A hirdetett céllal szemben az állami népkönyvtárak be nem vallott feladata az volt, hogy az ún. hazafias, erkölcsös, vallásos irodalommal ne az olvasók tudását, hanem az olvasók erkölcsét hozzák közelebb a vagyonos osztályokhoz, vagyis a lázadás szellemét öljék ki belőle.» Szakkérdésről így nem szoktak volt be61