A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1941
Németh Endre: Jog és törvényhozás a könyvtári életben
208 Sokat vitatott kérdés, hogy hány példányban történjen a hazai nyomtatványok kötelező beszolgáltatása. A kulturális szempont amellett szól, hogy mennél több példány jusson a könyvtárak őrizetébe, mert egy példány gyűjtése esetén az elkallódás pótolhatatlan veszteséget okozhat. Azonkívül, ha csak egy példányban történik a nyomtatványok beszolgáltatása, akkor a megőrzés muzeális gondolata háttérbe szoríthatja a nyilvánosság elvét, a használatrabocsájtási készséget. Pedig a kötelespéldány megőrzése nem lehet öncél ; ez a megőrzés is csak mint eszköz szolgálja a nemzeti kultúrát. Ha túlsúlyra jut a muzeális gondolat, úgy a könyvgyűjtemény összehordott, holt anyag marad. Mert a kötelespéldány is akkor teljesíti igazi hivatását, ha a kutató kezébe kerül és az ismeret terjesztését szolgálja. Ha a kötelespéldányok száma több, akkor felmerül az a kérdés, hol kell azokat elhelyezni. Nyilvánvaló, hogy az elhelyezés úgy észszerűbb és igazságosabb, ha a példányok nem egy, hanem több gyűjtemény között oszlanak meg. Ebből a szempontból elegendő, ha az esetlegesen monopolizált könyvtár épületének kárveszélyére mutatunk rá (tűzvész, háború stb.). Ilyenkor ugyanis az épület pusztulása az oda összpontosított valamennyi köteles példány elvesztésével járhat. A jogosított könyvtárak kiválasztása tekintetében természetes, hogy országos viszonylatban elsősorban a nemzeti nagy közgyűjtemények jönnek figyelembe. Mivel azonban — mint látni fogjuk — a kötelespéldány szolgáltatása nem csupán tudományos célból, hanem sajtórendészeti szempontból is fennáll, lehetővé válik, hogy az utóbb említett példányokat — amelyek a helyi hatóság (kir. ügyészség) számára ellenőrzés, cenzúra céljából csak ideiglenesen szükségesek — utóbb a helyi intézmények részére is biztosítsuk. Ebben a tekintetben figyelemreméltó az a nézet, amely szerint a kiadvány megőrzése éppoly fontos helyi viszonylatban, mint országos vonatkozásban. Ezért helyi közgyűjtemények is részesüljenek a helyi vonatkozású kötelespéldányokban (lásd: vitéz Házi Jenő felszólalását, Magy. Könyvszemle 1938. p. 76—77.). Az eszme több szempontból megfontolást érdemel. így kétségtelen, hogy a kiadványok bizonyos mértékben a megjelenési hely kutúrájának értékmérői. Azután a kiadási hely gyakran összefügg a mű tartalmával különösen vidéki vonatkozásban. Támogatja a nézetet a gyűjtési kör kérdése is, amenyiben a lokális szempont irányadó többnyire a gyűjtési kör megállapításában ; mert az a természetes, hogy a helyi vonatkozású irodalmat a helyi vagy legalább közelfekvő közgyűjtemény gyűjtse, mint pl. a budapesti anyagot a Fővárosi Könyvtár »Budapestiensa« gyűjteménye. Végül kétségtelen, hogy a helyi közgyűjtemény értékeli leginkább a helyi kultúrtermek jelentőségét, amivel összefügg a kiadványok eredményesebb megőrzése is. A helyi kötelespéldány ellenzői főként azt hozzák fel ellenérvül, hogy a kisebb közületi (vidéki) könyvtárak korlátolt férőhelye nem tudja a kötelespéldány megőrzését biztosítani. Ez a jogos aggodalom azonban alapját veszti, ha a megőrzés kötelessége nem valamennyi helyi nyomtatványra, hanem csupán az intézmény által válogatott anyagra vonatkozik. Példa lehet erre országos viszonylatban a Tudományos Akadémia és az Országgyűlési Könyvtár korlátolt terjedelmű kötelespéldány rendszere. Itt említjük meg, hogy könyvtári törvényünk máris szem előtt tartja a vidéki közgyűjtemények fejlesztését, amennyiben kimondja, hogy a nemzeti nagy gyűjtemények többes példányaira elsőbbségi igénye van annak a közgyűjteménynek, amelynek anyagát a duplumpéldányok szervesen kiegészítik (11. §.). *
