A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
92 az erény és a bölcseség alapja a tanultság. Azokra a kérdésekre akar tisztán az ész segítségével és a tudós eszközeivel feleletet találni, amelyek örök emberiek, amelyek minden kor minden emberét irányították és amelyek megvilágítása céljából most Erasmus gyűjteménye a klasszikus szerzők egész tárházát nyitotta meg. »Sapientibus omnis vita iucunda est: letam libenter tristem ferunt pacienter. Et si rebus ipsi nequeunt, pacientia delectantur. Nihil in. rebus lenius nihil diutius est virtute. Illa est quae molesta lenit, obliqua dirigit, dura mohit ac mitigat, ardua atque aspera queque complanat. Cessant querimoniae cessant precipitia et ad summám sapientis vita nil serenius nilque tranquillius.« (nn. p. 1.) Petrarcának »De adversa fortuna remedia«-ról szóló fejtegetése vezeti be Pelei elmélkedéseit. A bölcsnek az élete kellemes, a szomorúságot könnyen viseli el és ha javakkal nem is rendelkezik, lelki békéjében gyönyörködik. Ezt a lelki békét az erények adják. Az erény az, amely minden ferdeséget, romlást, bajokat kiegyenlít. Ez az, ami a bölcs számára a békét biztosítja, (nn. p. 1.) Solon pedig — írja tovább — ezt tanítja : »Addiscendo senem fieri.« Mert »quadem animi voluntate nulla certe maior esse potest« (nn. p. 1.). Az írásművek alapján való elmélkedés útján jut arra a bölcseségre, hogy »facilius est vitia notare quamsine vitiisscribere.« (U. ott,) A tanulás, a képzés az ismeretek gyarapítása egyike a bölcseségre vezető utaknak. A bölcs ember tulajdonsága, hogy ismeri az írás és beszéd művészetét. »Attice scribis Laconice scribis. Attici semper quum ad amicos scribebant prolixe agebant. Lacones e diverso in scribendo quam brevissimi erant.« (nn. p. 2.) Ismeri Cicerónak az »Ad Atticum« írásművét, amelyben Aristagoras után a breve dicendi genus-t chilonium-nak nevezi, mert Chilon a beszédben rövid volt. Pelei azt is tudja, hogy Diogenes Laertius is hasonló módon foglalkozik e kérdéssel. A képzett ember ne rejtse tudományát véka alá, mert »aegregia musica quae sit abscondita nullius rei est. Quum homini erudito nihil quicquam sua virtus prosit, si illám ipsam occultat. Aut musices callenti artetn si itidem canere non vult«, idézi Gellius mondását, (nn. p. 6.) Platon a tanító öregek és a tanuló ifjúság viszonyáról azt tanítja, hogy »sepes qui studeant verecundiam inserere adolescentibus, ipsi primum revereantur adolescentes. Ita cum verecunde reprehendit amicus id potissimum gignit in eo verecundiam. Cumque pudenter ac paulatim aggreditur et castigat peccantem superat ac conficit amici vitium quem totum occtipavit pudor pudescentis et reverentia reverentis.« Tudja azt is, hogy ennek a közmondásnak tartalmi jelentőségét Homeros, Aristomenes, Ptolemaeus tanítója, fejtik ki. (nn. p. 2.) Az emberekkel való társasviszony a bölcs ember számára kötelességeket állít fel. Mint Seneca idézi Socratest: »Clam adrnonendus amicus. Cavendum est ne coram pluribus obiurgemus amicum.« (nn. p. 2.) Hasonlókép a társasélet viszonyainak szabályozására szolgál az a bölcs mondás : »neque non amicum est séd sophisticum, ex alienis erratis sibi parare glóriáin et apud eos qui adsunt sese iactare«. Vagy : »ne quod est vitiosum in adinonendo contentiosi simus et contu- maces«. Euripides tanítása szintén erre vonatkozik : »si quis obiurget coram multis nihil parens amico is omne malum et omnem morbum vertit ad impudentiam«. (nn. p. 2.) Vagyis a barátok feddése ok nélkül és mások jelenlétében a bölcseség hiányára mutat. »Bono vino non opus est hedera« (nn. p. 4.). Ezt a közmondást Pelei úgy értelmezi, hogy a virrasztások idején készült írásbeli munka és ezekhez hasonló elfoglaltság annyira magától értetődően kiváló és hasznos, hogy nem szorul az
