A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
87 Udalrik őrkanonok,95) aki Enyedi Adorjánnak volt pártfogója és feltételezhető, hogy Adorján érdeklődésének kialakulására is hatással volt. Adorján Janus Pannonius, Plutarchos és Demosthenes fordításainak 1522. évi bolognai kiadását ajánlja Udalriknak.96) Életének egyéb körülményeiről néhány okleveles adat maradt fenn 97) és ismerjük a gyulafehérvári templom falába illesztett sírfeliratát,98) amely a következő: Haec Rosa Quam Cernis Sculptam Cum Monte Budensi Gaudet Udalrico Nomine Digna Suo Tudjuk, hogy 1530-ban már nem volt az élők sorában, mert régi aranypénzekkel kirakott kelyhéről János király úgy intézkedik, hogy az az egyház birtokában maradjon.99) A gyulafehérvári püspökség képzett kanonokjai sorába tartozott Kolozsvári Jakab kanonok.100) 1461-ben a bécsi egyetem hallgatója volt,101) ahol 1468-ban a baccalariusi és ugyanabban az évben a magisteri fokozatot nyerte el. Tudjuk róla, hogy Geréb László püspök vikáriusa volt.102) Van egy adatunk, amely szerint 1500-ban az egyházmegyei papságnak meghagyja, hogy a breviárium olvasásban és a misemondásban tapasztalható hibákat javítsa ki.103) Barlabási János kanonokról, erdélyi birtokos nemes család sarjáról,104) egy 1508-ban kelt végrendelet átírása említi, hogy »Nunc Italiae in gymnasio sicuti non dubitarer bononiensi litteris ac studio vacarat continuo«.105) A végrendeletet apja, Barlabási János gyulafehérvári várnagy készíti fia javára. 1537-ben János király Csanádi püspökké nevezi ki. Püspöki székét 1539-ben foglalta el és 1560-ig élt. Pelei jegyzeteiben Taurinuson kívül valamennyi itt felsorolt kanonokot névszerint említi. Feltűnő azonban, hogy egy szóval sem emlékezik meg társainak műveltségéről, humanista érdeklődéséről, pedig erre az Adagia kommentárjaiban bő alkalma lett volna. Csupán teljesen személyes ízű megjegyzésekkel említi meg nevüket. Ezekből a megjegyzésekből csak azt tudjuk megállapítani, hogy Pelei jó vagy rossz viszonyban volt az említettekkel. Igaz, hogy a dicsőség- és érvényesülési vágy, amely Pelei minden sorából kitűnik, talán olyan fokban hatalmasodott el rajta, hogy még véletlenül sem említ társairól oly dicséretet, amely az ő felkészültségével, tudásával összehasonlítható lett volna. A következőkben bő alkalmunk lesz még, hogy ezt a jelenséget figyelemmel kísérhessük. Felmerülhet a gondolat, hogy a sok művelt papot számláló gyulafehérvári környezetben a szellemi összetartozás kétségtelenül megállapítható ténye, miért nem fejlődött nagyobb közösséget alkotó közület megteremtésére. Kétségtelen azonban, hogy a gyulafehérvári központban ez időben hiányzott még az a politikai hatáskör és részben bizonyára az anyagi eszközök is, amelyek a humanista központok alakulásához elengedhetetlenül szükségesek voltak. Nem volt senki még ebben az időben, aki az említett feltételek hiányát a szellem erejével pótolhatta volna. Mert Várdai nem ez az ember volt, erőit a napi politika sokkal jobban szétforgácsolta, semhogy a humanizmus ügyére elég gondot fordíthatott volna. Az ő környezetében élő humanisták szerepe pedig gyakran megszűnt azzal, hogy külföldi iskolákban nevelkedtek. Az itthoni levegő nem nyújtott műveltségükhöz elég táplálékot és a kispolgárivá váló gyulafehérvári élet számukra gyakran a hivatásuk körébe való visszavonulást és a humanizmussal való teljes
