A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
51 hogy maró epigrammákban bosszulja meg magát. Csakhogy nem ez volt Erasmus természete. És Erasmus ismerte magát. Bármennyire elhatározta is, hogy más szerepet játszik, végül mindig engedelmeskedett önmagának. Ösztöne arra késztette, hogy az angolokkal való összeveszés helyett felhasználja kellemetlenségét arra, hogy bebizonyítsa a barátság erejét, amit semmiféle igazságtalanság nem tud tönkretenni. Felhasználja tehát az angolokat irodalmi tekintélyének megerősítésére. Döntő lépésre szánta el magát, mert szerinte a dicsőség a legbiztosabb bosszú. Csakhamar egy szép könyv kiadásának gondolata fogamzott meg lelkében : gyűjteménybe foglalni azokat a »bonae litterae«-ket amelyeket ifjúságától gyűjtött és ezeket a régi bölcs mondásokat az eredeti tiszta alakjukban nyújtani a közönségnek. Mint Voltaire, Erasmus is elsősorban az egyszerűsítés géniuszával hajtotta végre feladatát. Az alkotó értelem nála is mindig megkettőződött a siker szilárd elemeinek csodás tisztánlátásában.10) 1500-ban jelenik meg Párizsban Johannes Philippinél az a mű, melyet Doverban vetett papírra és a fiatal Mountjoy lordnak ajánlott : az »Adagiorum collectanea«. Ez a mű első formájában körülbelül 800 klasszikus közmondásszerű szólamnak gyűjteménye volt, amelyeket az ókori latin szerzők munkáiból szedett össze és magyarázatokkal kísért. Ez a mű azok számára készült, akik csiszolt latinságra törekedtek. Ajánlásában arra utal, hogy az író mind stílusának kereksége, mind bizonyításainak meggyőző ereje szempontjából sokat nyer, ha a koruknál fogva megszentelt jeles mondásokkal, szólamokkal rendelkezik. Ezt a célt van hivatva szolgálni munkája. De amit Erasmus itt adott, az jóval több volt. E munkájával ő az ókor szellemét sokkal szélesebb körben terjesztette el, mint a régi humanizmus. Az Erasmus előtti humanisták ugyanis az antik klasszikus írók kincses- kamráit bizonyos mértékben monopolisztikusan használták, főként azzal a céllal, hogy tudományukkal kérkedjenek és hogy mint ritka csodaállatokként szerepelhessenek a tudás és a csiszoltság terén. De ebből a tudásból a nagy tömeg ki volt zárva. Erasmus ellenben ellenállhatatlan pedagógiai hajlamával az emberiség iránti szeretetétől és a tudás általánosításának ösztönétől hajtva, vitte át a klasszikus szellemet az emberek közé, már természetesen oly mértékben, amennyiben ez a XVI. század keresztény emberének lelkében tükrözhetett. Mert a latin nyelv által korlátozva, közvetlen hatást csak a képzettek, vagyis a magasabb társadalmi osztályok csoportjára gyakorolhatott. E téren nem ő volt az egyedüli, de mégis senki sem nyújtott oly sokat, oly elhatározóan döntőt, mint ő. Erasmus a klasszikus szellem kincsét hozta forgalomba. A humanizmus ezzel megszűnt kevesek kiváltsága lenni. Beatus Rhenanus szerint Erasmusnak amikor az Adagiák kiadását elhatározta, tudósok részéről hallania kellett, hogy ezáltal kifecsegi az ő titkaikat. De éppen azt akarta, hogy az antik világ szellemi alkotásai mindenki számára hozzáférhetőkké váljanak. Erasmus művei a tanítás és képzés terén az általános kifejezésmód és beszédstílus alakulására nagy jelentőségűek voltak. Ismételni kell : nem ő volt ezen a téren az egyedüli. Sok más író is működött ebben az időben ily irányban. Mégis az Adagia, a Colloquia és más ily tárgyú munkái kiadásainak széles folyamát vizsgálva könnyen megállapítható, hogy munkássága mennyivel többet jelentett másokéinál. A humanisták nagy tömegében Erasmus neve az egyetlen, amely ily tárgyú munkássága alapján az egész világon ismertté vált és ez sokat jelent. Az Adagiában közölt példázatok száma néhány év múlva százakból ezrekbe megy át és a latin bölcseség mellett a görög is szólott belőlük. 1514-ben ugyanily feldolgozásban kiadja a Példázatok könyvét, a Parabolákat. Ez részben azoknak 4*
