A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
49 mindig ugyanaz : a bölcseség. Politikában a pacifizmus, a béketűrés, a békés megoldások feleltek meg eszméjének, mintha a nyugalom keresésével és annak látszólagos biztosításával minden magától megoldódnék. A kor heroikus ideálját ahol tehette erős kritika alá vette és ezzel szöges ellentétben volt a középkorból átöröklött társadalmi felfogással. Egyházpolitikai törekvéseiben is mindig a békés megoldások hívének mutatta magát. Éppen ezért az emberiség elleni véteknek tartotta a forradalmi reformációt, amely a humanisták csendes köreit megzavarta. Lutherrel is szöges ellentétben állott, hiszen Luther fellépése veszélyeztette a tranquillitas és libertás eszméit, amelyek alapvető pillérei a humanitás Erasmiana- nak. Mert Luther megzavarja a pax humanat, a tömeg bevonásával intéz el oly kérdéseket, amelyekre nézve a tudósoknak kellene megállapodniok. A maga korában azonban nem látta mindenki világosan álláspontját, különösen amíg a szabadakaratról szóló traktátusát nem adta ki. E tájékozatlanságot Erasmus viselkedése is elősegítette, aki az egyéni szabadság olymérvű princípiumát állította fel, amelyben minden megkötöttségtől, még a nyílt színvallástól is óvakodott. Ez az önző forrású tolerancia a vallási közöny és érdektelenség mételyét terjesztette el és oly hatást idézett elő, amely a lelkeket a meggyőződés, a vallási és morális biztonság bázisától fosztotta meg. Ezek az eszmék társadalmi és politikai téren nálunk is hamarosan éreztették bomlasztó hatásukat.8) A magyar korareneszánsznak és Mátyás korszakának humanizmusától való eltérés legélesebb bizonyítékait e korban ép a humanizmus társadalmi és erkölcsi hatásainak felmérésében vehetjük észre, amikor már a humanitas-gondolatnak periferikus elterjedése állapítható meg. A humanizmus magyarországi visszhangját vizsgálva ugyanis Vitéz János kancelláriájában a »humanitás« egyértelmű a »jóindulattal«, ugyanolyan jelentésben, mint azt Coluccio Salutati juttatta el hozzánk, amidőn Firenze patrónusainak, Nagy Lajosnak és Mária királynőnek »jóindulatát« kérte a városköztársaság iránt és ezt a jóindulatot a »humanitás« kifejezéssel jelölte meg. Később a »humanitás« kifejezés nálunk eltűnik és értelmileg a neki pontosan megfelelő »benevolentia« foglalja el annak helyét. De a humanizmus eszméje tovább is világított, a »virtus«-t, az erényeket annál többet emlegetik. Ennek legfeltűnőbb példáit Mátyás király levelei őrizték meg számunkra. E levelekben a társadalmi humanitásról van szó, amely összekapcsolódik az udvari ember magatartásának kellékeivel. Azt a viselkedésmódot, amely megfelel a humanista magatartásnak, mi udvariasságnak nevezzük. Az udvari élet csiszolt és művelt formái igazi teret nyújtottak az udvari humanizmusnak. És ha Mátyás levelei a cselekedetbeli humanitást vázolják, azt is megmutatják, milyen tulajdonságokkal kell Mátyás udvari embereinek rendelkezni, hogy őket »emberies«-nek tartsák. Mátyás humanizmusának tartalma a társadalmat formáló erő, amely azonosul a magyar vendég- szeretettel, virtusszal, becsülettel. Az erények formálta magatartás lehet ugyan egyének vagy népek széleskörű adottsága, amelyet azonban különös műveltség nélkül a fegyelem is létrehozhat. Ennek öntudatosítása azonban a humanista műveltség velejárója. Számos bizonyítékunk van Mátyásnak udvarának, kancelláriájának és a magyar papságnak műveltségére és ebben az új terminológiát az irodalmi tanulmányok hatásának kell tulajdonítani. Tudjuk ezen kívül azt is, hogy Mátyás a »virtus« példáin nőtt fel, egész életmódja és egyénisége szorosan összefüggött humanista tanulmányaival.83) De éppen a humanista erényeknek a társadalom életében mutatkozó hiánya az, ami a jagellókori humanizmust mint látni fogjuk a terminológia kibővülése ellenére tartalmában a hunyadikori humanizmustól lényegesen megkülönbözteti. 4
