A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
118 Ez a nevelési és képzési ideál uralkodott mint láttuk, a hazai iskolázásban is és nagyjában ez lehetett Pelei szellemi fejlődésének kiindulópontja, amelyhez azután a XVI. század új humanista eszményének megfelelőleg az íróknak hosszú sora járult. Erasmusnak a homo-doctus-ról alkotott eszményképe a korai humanizmuséhoz képest jóval összetettebb. A doctrina és eloquentia nagy tárházába beletartoztak nemcsak a már ismert ókori szerzők és a nagyrabecsült középkori egyházatyák, hanem kívülük minden, ami az ókor irodalmából hozzáférhető volt. A hangsúly most is Cicerón, Vergiliuson, az egyházatyák sorából Origenesen és Szent Jeromoson van, de ezekhez az újabban felfedezett görög és latin írók egész légiója vonul fel és nemcsak a szövegeken, hanem a szövegek kritikai kiadásain is hangsúly van. A képzés ideálja az autonóm ember, aki magába sűrűsíti mindazt, ami az elmúlt korszakok irodalmából hozzáférhető, ami a klasszikus gondolat kialakulását és tökéletesedését elősegíti. Vagyis a képzés iránya szinte határtalan távlatokba szélesedik ki és a képzett ember típusa Erasmus lesz. Azok az életbölcseleti és erkölcsi tartalmú traktátusok, amelyek ebben a korban hazai íróink működésében is feltűnnek, már ennek a képzésideálnak hatása alatt állnak. De nemcsak az írók, a visszavonultságban elmélkedők is foglalkoznak mindennel, ami az élet javainak bölcs felhasználását segíti elő, vagyis, ami a tudományhoz és egyúttal az erényhez vezet. Pelei teljesen ennek a képzési ideálnak hatása alatt alakul ki. Jegyzeteiből látjuk, hogy válogatás nélkül tesz magáévá mindent, amiből a klasszikus szellem árad. Az ókor formáiban megjelent gondolatok mellett hosszasan elidőzik és emellett kritikai szellem is érvényesül nála. A régi auktorok munkáit eredeti forrásaiban kutatja fel és az Erasmus által pontosan meg nem jelölt fejezeteket utalással rögzíti meg. Nem vonatkozik ez természetesen a görög auktorokra, mert hiszen mint láttuk Pelei görögül nem tudott és műveltségének ez a hiányossága egyike nagy fájdalmainak. A görög auktorokhoz való viszonyát forrásainak pontosabb fölkutatása fogja megállapítani. A régi és korabeli auktorokra vonatkozó feljegyzések nagy áradatában az ismertetés elé az a feladat hárul, hogy bizonyos sorrendet állapítson meg. Bármily legyen is ezeknek a feljegyzéseknek időbeli sorrendje és szerepe Pelei szellemi alakulásában, az ismertetés szempontjából legmegfelelőbb útnak látszik, ha azokból a művekből indulunk ki, amelyek a középkor és a kora reneszánsz idejében elsősorban játszottak szerepet és ezek után ismertetjük a többi auktorokat. Ilyen elsősorban a Szent írás. Pelei — miként maga Erasmus is — az Adagia- ban elég ritkán él a Szentírás szavaival, noha különösen a bölcseleti könyvek nagy szólambőségének igénybevételénél számos alkalom kínálkozott volna a Szentírás felhasználására. Az Exodus első fejezete leírja a zsidók egyiptomi viszontagságait és Erasmus az »Aegyptius latenter« c. adagiumban a forrásra való hivatkozás nélkül utal a történeti eseményre. Pelei kiegészíti az utalást: »Exodi caput 1. »(p. 214.) A»Bellerophontes literas« adagiumnál a »verbum aliquod accommodum sententiae« kezdetű magyarázathoz Pelei megjegyzi »De quo lege in Lib. regum 2. cap. XI.« (p. 163.) Szent Máté evangéliumában a »Paries dealbatus« hasonlat ép úgy szerepel, mint az Acta Apostolorum-ban. Erasmus csak általánosságban hivatkozik az Apostolok cselekedeteire, Pelei az idézethez hozzáírja: »Caput 23.« és a Máté idézetre való hivatkozást is jelzi: »Mat. 23.« (p. 217.) Az»Eadem mensura« adagiumnál Erasmus általában az evangéliumra hivatkozik, Pelei kiegészíti az utalást: »Lucáé 6.« (p. 13.) A »Cretenses semper mendaces male bestiae« erasmusi sorokhoz Pelei Szent Pálnak Ad Titum levelére utal: »caput 1.« (p. 24.) Az »Animo aegrotanti medicus est oratio« adagium magyarázatánál Erasmus csak annyit ír:
