A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához

106

et vi summám non mediocrem a me extorsit, quas eo ipso vivente quocies supplicavi, ut mihi reponeret, aut subridens praeteriit, aut promisit se velle reddere. Nunquam tarnen reddidit et nec testamento reliquit ut redderentur, quid igitur faciam. Pessimi debitoris facere creditori convicium.« (p. 231.)

Minden bajának Várdai az oka mondja végül és az ő szolgája Szírjei (Sirinus, vagy de Syrie) Imre. A »hydrus in dolio« adagiumnál olvassuk az utolsó reá vonatkozó megjegyzést »ut ego Thomas Pelaeus tarnen autores calamitatis meae sunt Franciscus Vardai episcopus Transylvanus et Emericus Sirinus nuntius et famulus eius qui me ex composito et honore et pecuniis privarunt«. (p. 238.)

Valószínűleg a gyulafehérvári közösségből való lassú kikapcsolódására vall, hogy Várdai utódairól leginkább általánosságban de szintén elítélő módon emlékezik meg. Gosztonyi Jánost Várdai közvetlen utódát már régebben győri püspök korából ismerte. Azt írja egy alkalommal, hogy levelet küldött neki Budára, (p. 86.)

Néhány megjegyzése Gosztonyival kapcsolatban arra vonatkozik, hogy miként Várdai, utóda is kapzsi volt. »Ad cutem usque radit« című adagiumnál ezt a megjegyzést olvassuk : »dici potest de Francisco Vardai episcopo Transylvano deque eius successore Joanne Gozthon.« (p. 204.) Egyéb Gosztonyira vonatkozó megjegyzései a püspöknek ételben és italban való mérték- telenségét hangsúlyozzák. Az »etiam celeritas in desyderio mora est« erasmusi szólamnál ezt a megjegyzést olvassuk : »ut sólet plerunque noster praelatus Joannes Gozthon intempestivius prandere et coquos urge re, qui vei morulam in accipiendis cibis inpacienter fért.« (p. 174.) A non vivendum ut edas, séd edendum ut vivas« című közkeletű adagiumnál megjegyzi: »si haec legisset observassetque Joannes Gozthon episcopus Transylvanus in tarn graves morbos non incidisset«. (p. 216.) Ezek a megjegyzések annál inkább felkelthetik Pelei ítéletével szembeni gyanakvásunkat, mert a Gosztonyiról szóló egykorú források adatai arról beszélnek, hogy ő a korában lábrakapott egyházi visszaélések sodrában mennyire kitűnt mély vallásosságával szigorú erkölcsi elveivel egyaránt.

Mindössze egyetlen megjegyzést olvasunk Várdai elődjéről Perényi Ferenc nagyváradi püspökről, akinek a humanizmus műveltségében való jártassága köztudomású volt. Pelei azonban Perényi tudásával kapcsolatban, amely bizonyára az ő füléhez is eljutott, csak kicsinylő megjegyzést talál. Az »argenti fontes Ioquun- tur« című adagiumnál Erasmus magyarázatában arról beszél, hogy »fortuna quem nimium fovet stultum facit«. Pelei megjegyzése e szavakhoz : »Sicut Franciscum Pereni episcopum Varadiensem.« (p. 134.)

Érdekes névsort nyújt Pelei ismerőseinek jegyzéke és némi támpontot arra nézve is, hogy a gyulafehérvári káptalan területén kívül kiket ismert és kikkel érintkezett az országban. Ezeknek a megjegyzéseknek és neveknek ismertetésénél a betűrendes sorrendet követjük, kivételt csak ott teszünk, amikor a nevek bizonyos kijelentésekkel kapcsolatban csoportosan fordulnak elő.

Az az »Adrianus Magister canonicus«, akiről Pelei az »Oculatae manus« kezdetű adagiumnál és annak erasmusi magyarázatánál emlékezik meg, Enyedi, Wolphardus Adorján, Pelei őszinte jóbarátja, aki Pelei nevét ajánlása révén az irodalom körében is emlékezetessé tette. Adorjánra vonatkozólag sajnos más adatot nem találunk Peleinél, (p. 87.)

Ajthay Balázs kanonokról, akivel a »quem lupo commisisti« című adagiummal kapcsolatban ismerkedünk meg, semmit sem tudunk. Nem szerepel sem a gyula