A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1938
Németh Endre: A tizedes osztályozás fejlődése
168 tőén a közös elemek egybefűzésének kérdését. Rendszerének részletezése lehetséges ugyan, de csak akkor, ha az egész »kulcsot« egyszerre bővítjük. Ez az eljárás nem megnyugtató, mert az áttekinthetőség rovására sok üres hely keletkezik. A másik nevezetes próbálkozás Hans Trebst, drezdai könyvtáros »analitikai« katalógusrendszere (1931). Ebben sincs szó a tudományok új felosztásáról, hanem arra törekszik, hogy kikristályosítsa, analizálja mindazokat az elemeket, amelyek a szisztémákban állandóan előfordulnak; ezeket egységesen összefoglalja, rétegezi és szabályozza. Amíg a szakkatalógus régente az egyes tudományok természetéhez és sajátosságához igazodott, tehát rajta kívül álló törvényszerűséget követett, addig az analitikai katalógus csak magában a katalógusban, mint ilyenben, rejlő szabályokat tart szem előtt, vagyis megteremti az önálló, független (autonom) szakkatalógus-rendszert. Trebst elképzelése röviden így vázolható : Ha a könyvek tartalmát analizáljuk, ötféle, rendre következő alkotó elemet kapunk : 1. tárgyi elem, 2. tudományforma, 3. időkapcsolat, 4. helykapcsolat és 5. az írásforma. Például szolgál a »Tanulmányok az olasz renaissance festészet története köréből« című könyv. Ebben a tárgyi elem a »festészet«, a tudományforma a »történet«, az időkapcsolat a »renaissance«, a helykapcsolat az »olasz«, végül pedig az írásformát jelenti a »tanulmány«. A mű címe többnyire nem fejezi ki az öt alkotó elemet; a könyvtáros azonban ilyen esetben is ki tudja azokat analizálni a tartalomból. Trebst túl messze megy, mikor azt hiszi, hogy lehetséges valamennyi általános csoportra érvényes egységes rangsorozatot alkotni. Határa van az egységesítésnek, amelyen túl az illető tudomány belső lényegével kerülnénk ellentétbe s a gyors áttekintést sem szolgálnék. Korai halála miatt (1935) Trebst nem tudta analitikus rendszerét teljesen kidolgozni. Általános irányelveket tartalmazó kódex összeállításán is fáradozott, amelynek szabályai bármely szakrendszerre alkalmazhatók lettek volna. Kétségtelen, hogy munkássága révén a szakkatalógus nagy lépéssel előbbre jutott azon az úton, amelyet Dewey a közös alosztások megteremtésével a kutatók számára kijelölt. Az elmondottakból kitűnik, hogy a közös alosztások problémája még nincs véglegesen megoldva. Megállapítható, hogy a brüsszeli rendszer túlsók alosztást létesített. A felesleges részek összevonása a jövő egyik feladata. A közös elemek egységesítése csak bizonyos korlátok között lehetséges. A brüsszeli rendszer az alosztások sorrendjét is rögzíteni kívánja, holott a sorrend kérdését a tárgy természete szabja meg. Az egységes elbírálás előnyét nem szabad elvetnünk, de gyakran meg kell elégednünk, ha azt az egyes főcsoportokon belül tudjuk maradéktalanul megvalósítani. A szigorú rostálás után megmaradt közös elemek helyes rendszerezésében látjuk az egyetemes osztályozás első részmegoldását. Ez bármely rendszerre alkalmazható lesz és így általánosan érvényesülni fog. Reformjavaslatok. Minden szakrendszer korának tudományos állapotát mutatja és idővel mindinkább avul. Ha fenn akarjuk tartani időnkint a modern felfogás követelményeinek megfelelően újjá kel! alakítanunk. A könyvtári szakrendszer szempontjából azonban a mego'dás nem olyan egyszerű. A régi rendszer alapján már feldolgozott anyag súlyos akadályt jelent. Felmerül tehát a kérdés, hogy mikor válik elkerülhetetlenül szükségessé a szakkatalógus újjáalakítása és mennyiben igazodhatunk az új követelményekhez a meglévő régi anyagra való tekintettel.
