A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1937

A Fővárosi Könyvtár 31. évi jelentése az 1937. évről

6 A könyvtár beszerzéseinek sorában külön kell megemlékeznünk két nagyértékű beszerzésről, amelyek a tudományos köröket nagymértékben érdekelni fogják. Az egyik Brunszvik Teréz grófnő kézirati hagyatéka. A hagyaték a magyar nőnevelés nagy úttörőjének 1796-tól kezdődő és 1858-ig tartó följegyzéseit foglalja magában. A följegyzések füzetekbe kötve maradtak ránk és Czeke Marianne dr. úrnőnek rendezésében három szerves részre oszthatók : az első a naplók, 31 füzetben a grófnő életének 1810-től 1855-ig terjedő följegyzéseit foglalják magukban. A máso­dik rész a vegyes iratok, 33 füzetben, Brunszvik Teréz gondolatait, olvasmányainak kivonatait és terveit tartalmazzák. A harmadik részbe a töredékes följegyzések vannak sorolva. Ezek az előző két csoportba nem sorozható hagyaték anyagát adják a grófnő egész életéről. Másik nevezetes beszerzése a könyvtárnak Erasmus Roterdamus Adagia- jának 1508. évi velencei kiadása. A mű a bécsi Gilhoffer & Ranschburg cégnél került elő és azért keltette fel érdeklődésünket, mert előzéklapján látható kézirati bejegyzés szerint egy Pelei Tamás nevű magyarországi erasmianus tulajdona volt, aki a könyvet Budán vette. A szúrágott, de különben teljesen ép, egykorú borjúbőr­kötésben fennmaradt könyv számos helyén részint önálló, de leginkább az Adagia szövegéhez kapcsolódó kézirati bejegyzéseket találunk. Ezek a jegyzetek Pelei Tamás életének fizikai körülményeiről és szellemi vonatkozásairól nyújtanak jórészt személyes ízű, de nagyon jellemző adatokat. A Várdai Ferenc erdélyi püspök udvarában csoportosuló humanista kör számos tagjára vonatkozólag is találunk a glosszákban megjegyzéseket. A glosszák feldolgozásáról és kiadásáról a könyvtár kiadványaiban fogunk gondoskodni. Kedves kötelességemnek teszek eleget, midőn e helyen is hálás köszönettel emlékezem meg a francia kormány nagylelkű könyvadományáról, mellyel egyéb hazai nyilvános könyvtárakkal egyetemben könyvtárunk állományát is értékes munkák egész sorával gazdagította. 10.000 frank értéknek megfelelő könyvanyagot bocsátott a francia kormány a könyvtár rendelkezésére. Ilyképpen 267 darab értékes, főképp jogi, történeti és természettudományi munkának jutottunk birtokába, melyek könyvtárunk állományában hézagpótlóak és amelyeket eddig fedezet híjján nem szerezhettünk be. A székesfőváros régi műszaki könyvtárát, amely eddig a II. ügyosztály helyi­ségeiben volt felállítva és amely az ügyosztály számára már nem jelentett gyakorlati értéket könyvtárunk kapta meg. 4588 darab könyvet és füzetet vettünk át. Az anyag selejtezése, illetőleg feldolgozása folyamatban van. Belőle eddig 279 darabot a Budapesti Gyűjtemény állományába, 265 darabot pedig az egyetemes raktár állományába iktattunk be. A könyvtár a jelentés évében a Budapesti Gyűjtemény Bibliográfiai Munká­latai 4. füzete gyanánt dr. Kelényi B. Ottó főkönyvtáros szerkesztésében kiadta a »Buda és Pest grafikus ábrázolása a visszafoglalás korában. (1683—1718)« című

Next

/
Oldalképek
Tartalom