A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1937
Aktuális kérdések irodalma a Fővárosi Könyvtárban. 53. sz. : A világválság
46 A krizeológia története. A fentebb tett éles megkülönböztetés nélkül az embernek a válság irodalmában okvetlenül el kellene tévednie. Minden általánosító, tágító meghatározásnak oda kellene vezetnie, hogy végül is a kutató ne tudja megállapítani melyik válságmű, melyik nem és a válság irodalma mikor és milyen műben jelentkezik először. Rendelkezünk művekkel, amelyek a múlt század harmincas, huszas, sőt az előbbi éveiből valók és rendkívüli módon csábítanak arra, hogy az ember a mai válságszellem csiráit bennük meglássa. A XVIII. század tele van ilyen művekkel és vannak periódusok a XVII. sőt a reformáció, a renaissance, sőt a középkor, a római császárság, sőt még az azelőtt való időkből, amelyekben a maihoz hasonló válság-állapot jelentkezett.1) A válság-jelenség azonban olyan értelemben, ahogy ez az imént körülhatárolódott, jellegzetesen mai és modern. I. A modern világválság tényleges megjelenése előtt keletkezett műveket bibliográfiánk prófétikus krizeológiáknak nevezte el. A művek főjellemvonása, hogy bennük a válság-tudat már megtalálható, a világban levő objektív vonások azonban még csak mint fenyegető lehetőségek lappanganak. A társadalmi, morális, gazdasági megítélések, leírások ezekben a művekben pontosan olyanok, mint azokban, amelyek ma íródtak. Mintha a szerző a múlt században, vagy a háború előtt e viszonyokat előre meglátta volna. Ezért prófétikusak. A külső körülmények azonban még nincsenek válságban. A válság-tudat megelőzi a tényleges krízist. Ez a történetben egyáltalában nem ritkaság. Magas szellemiségű gondolkozó rendszerint jóval előbb látja az események elkövetkezését. Az első prófétikus szerzőként Sörén Kierkegaard-ot kellett felvenni, akinél a mai válságtudat legelőször jelentkezett minden jellemvonásával. A második szerző Friedrich Nietzsche, akinek főműve (»Wille zur Macht«), bár az 1880-as években íródott, máig is a legtökéletesebb krizeológia. E műben találhatók meg a válság alanyi és tárgyi ismertetőjelei a legtisztábban. A XX. század elején több prófétikus mű jelzi a válságproblémák fokozatos kibontakozását. A prófétikus krizeológiák utolsója, egyszersmind a tényleges válságirodalom legelsőbbje Oswald Spengler műve: »Der Untergang des Abendlandes«. Spengler volt az első, akinél a történetben előre vetített válságtudattal a valóságos, tárgyi világban jelentkező krízis találkozott. Az előbbi szerzőknél a válság még csak lappangott és csak, mint latens lehetőség, vagy, mint részlet tűnt fel. Amikor Spengler műve megjelent, a világválság tényleges valóság lett. Ez az idő: 1918, a világháború vége. II. Amit a válság-tudat előrelátott, bekövetkezett s amit a múlt század és a századelő látnokai, mint a rejtőző felbomlás és katasztrófa csiráit leírtak, aktuális valóság lett : a politikai szétesés, elszegényedés, gazdasági leromlás, társadalmi felbomlás, morális, értelmi, művészi, tudományos válság. Egyelőre azonban, sajátságosképen, ezt a válságot még mindig nem ismerték fel valódi jelentőségében. És itt egy sajátságos ellentmondásnak látszó körülményre okvetlenül rá kell mutatni. Amíg a szellemileg tájékozott gondolkozók, történészek, tudósok már tíz, sőt húsz évvel azelőtt beszéltek válságról, azt a realitások között élők még mindig nem voltak hajlandók észrevenni. így támadt aztán az a groteszk helyzet, hogy, akiket általában irreálisaknak és elvontnak szoktak nevezni, már régen látták betörni a válságot egész félelmetességével; azok pedig, akiket szeretnek a tények emberinek nevezni, a krízist csak akkor vették észre, mikor az már a fejükre zuhant. x) E kérdésre vonatkozólag 1. Hamvas Béla : Modern apokalipszis. (A világkrízis irodalma) Társadalomtudomány. 1935. p. 113—127. U. a. : A jövő' árnyéka. Protestáns Szemle. 1936. p. 206—212. U. a. : Huizinga kríziskönyve. Társadalomtudomány. 1936. p. 165—173. E tanulmányokban az a kérdés van kutatás tárgyává téve, hogy a válság milyen módon jelentkezett minden, történeti korszakban.
