A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1936

A Fővárosi Könyvtár 30. évi jelentése az 1936. évről

6 mert nemcsak a rendelésekből kimaradt fontosabb új megjelenésű könyvek hiánya fog idővel mindinkább érezhetővé válni, hanem a használatban tönkrement könyvek száma is, amelyek pótlásáról nem gondoskodhatom, egyre gyara­podni fog. A veszélyt, illetőleg bajt növeli az a körülmény, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum igazgató-választmánya 1936 szeptemberétől az Országos Széchenyi Könyvtár könyveinek és folyóiratainak kölcsönzését magánosok számára megszün­tette. Az Országos Széchenyi Könyvtárból ezentúl csak intézmények kaphatnak kölcsön könyveket és folyóiratokat. A Nemzeti Múzeumnak ez a határozata a Fővárosi Könyvtárt is a legközelebbről érinti. Azon olvasók nagy része tudni­illik, akik eddig a Széchenyi Könyvtárt használták, ezentúl a Fővárosi Könyv­tárhoz fog fordulni és ezáltal a Fővárosi Könyvtár kölcsönzőinek száma előre­láthatóan tetemesen gyarapodni, könyvanyaga pedig a fokozottabb használat következtében az eddiginél is nagyobb mértékben rongálódni fog. E szomorú tünetik megállapítása mellett azonban egy oly mozzanatot kell kiemelni könyvtárunk 1936. évi történetéből, amely jogos reményre ad alkalmat további működését illetőleg. A jelentés évében a könyvtár könyvbeszerzési dotációja 5000 pengővel emelkedett. Ez az emelés, habár minimális volt is és a könyvtár forgalmának állandó növekedésével járó egyre fokozódó könyvszükséglet és a használhatatlanná vált anyag pótlása szempontjából egyáltalában nem volt számottevő, mégis fordulópontot jelent létéért küzdő könyvtárunk életében, amely a költségvetés állandó csökkentése miatt már-már válságos helyzetbe került. Nem mulaszthatom el hálás köszönetemet kifejezni Szendy Károly polgár- mester úr előtt, aki közismert kulturális érzékétől vezettetve felismerte a könyvtár válságos helyzetét és a nehéz viszonyok ellenére is, lehetővé tette a könyvtár költségvetésének felemelését. Az ő lelkes állásfoglalása, úgyszintén dr. Némethy Károly közművelődési tanácsnok úr megértő magatartása, mellyel könyvtárunk minden indokolt kívánságát előmozdítani igyekszik, biztosítékot nyújt arra, hogy könyvtárunk fokozatosan vissza fogja nyerni azokat az anyagi eszközöket, amelyek fenntartásához és fejlesztéséhez múlhatatlanul szükségesek. * Kedves kötelességemnek teszek eleget, midőn hálás köszönettel nyugtázom K. Kovács Gyula miniszteri tanácsos úr adományát, ki elhúnyt édesatyja, néhai K. Kovács Gyula egyetemi tanár úr hagyatékából 196 darab könyvvel gyarapította könyvtárunk állományát. Köszönteiéi nyugtatom továbbá a néhai Liber Endre alpolgármester úr hagyatékából származó 187 darab könyvet, melyeket az alpolgármesteri hivatal engedett át könyvtárunknak. A könyvtár a jelentés évében a Budapest Gyűjtemény Bibliográfiai Munká­latai 3. füzete gyanánt kiadta Buda és Pest 1686. évi visszafoglalása egykorú

Next

/
Oldalképek
Tartalom