A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1935
Koch Lajos: Liszt Ferenc - Bibliográfiai kísérlet
226 még egyszer életre keltse Goethe és Schiller világát. Itt apostolává lesz egy új zenei iránynak, melyet maga is sok művel gazdagít. A világi alkotások hosszú sora után a katolikus egyházi zene reformátora lesz. Sok csalódás után ölti fel az egyházi ruhát, mellyel világot legyőző elhatározását jelképezi. Ezentúl három ország, három város közt osztja meg életét, egyidőben tanára a pesti Zeneakadémiának, a weimari programmzenés iskolának és a római konzervatóriumnak. Mindenütt nagy alkotó, tanító és buzdító. Zeneköltői képességét, értékét sokan kutatták, bírálták s mindenki más eredményre jutott aszerint, amint Liszt baráti körébe, — mely igen nagy volt — vagy ellenfelei közé tartozott. Liszt kezében épp úgy zenévé vált minden, amihez hozzányúlt, mint Mozartnál vagy Schubertnél. Beethoven harcos szellemével, Wagner sokrétűségével is rendelkezett, egyéni sajátosságai mégis egészen mások, mint ezekéi. Goethe fölemlíti az Eckermannal folytatott beszélgetéseiben, hogy az alkotás zseniálitása nemcsak abban mutatkozik, hogy műalkotások születnek. A zseniálitásnak egyéb kifejező formái is vannak. Liszt a leguniverzálisabb zenei természet Händel és Mozart dacára is, kinek legnagyobb zsenialitása a fölkutatás művészetében rejlik. Mindenütt felkeresi a szépet és jót, bárhol rejtőzik. Alapjában véve nagy eklektikus, minden kor és irány zenéjéből felszívja magába az értékeket. Megtaláljuk alkotásaiban a »régi ellenpontozó művészet misztikumát, az angol virginalisták, Byrd és Bull, variációs stílusát, Couperin és Rameau elragadó kedvességét, Scarlatti érzékiségét, Bach monumentalitását, Mozart játékos formáit, Beethoven megváltás utáni vágyakozását, Schubert, Schumann és Chopin romantikus vallomásait; Lisztben mindnyájuk hatása egyesül«. A jóságos, nagy szív, amilyen Liszté volt, itt is mutatkozik. A kutató zsenijével felkeresi Meyerbeert, az olasz operákat épp úgy, mint Schubertét és Wagnert, kihámozza az alkalmasat átiratai számára s megmenti az elhanyagolt Schubertét a feledéstől, megismerteti a világgal a kezdő Wagnert, ki iránt hódolatos tisztelettel viseltetett. Bravúros ábrándjaihoz alkalmas számára a legkisebb, legszerényebb, bár zseniális mag. Liszt művészetében feldolgozója, tökéletesítője a hagyománynak. Liszt mindent elődeitől vesz át, de sokoldalú szelleme mindent megtermékenyít, kiszélesít és megnemesít. A legigazibb poétalelkek közül való. A kor, melyben Liszt él, a nagy forradalmak kora s Liszt a zenében áttöri a korlátokat az egész vonalon. Először a zongorában, azután a zenekarban. Liszt a zongorát valóságos zenekarrá tudta változtatni. Paganini boszorkányos hegedűtechnikáját átviszi a zongorára, százával teremt új képleteket és olyan újításokat sikerül létrehoznia, melyeket eddig elképzelni sem tudtak. A zenekar minden hangszínét, hatását meg tudja szólaltatni a zongora hét oktáváján. Liszt zongoratétele minden technikai lehetőséget kihasznál s éppen ezért nemcsak pusztán technikai képlet, hanem tartalmas forma. Lisztről azt szokták mondani, hogy élete első felében reprodukáló művész volt, s csak második felében alkotó. Ez tévedés. Liszt mindig alkotó művész volt, a zongoránál is. Az a bűvös módszer, mellyel Liszt ujjait a zongorán járatta, egyenrangú a zeneköltő alkotó képzeletével. Zongorázásában az alkotó karakternek olyan szuggesztív ereje volt, mely magával ragadott s a mindenki lelkében szunnyadó isteni szikrát a lelkesedés alakjában gyújtotta fel. Univerzális zenei képességei tették Lisztnek lehetővé, hogy mások alkotásainak apostolává legyen. Saját erejének és tehetségének áldozatkész latbavetése mások művei érdekében egyenesen példaszerű. Erre csak olyan nemes gondolkodású, büszke jellemű, aranyszívű, talpig úr volt képes, mint Liszt.
