A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1934

Jajczay János : Császári követ fogadása Budán a török idők alatt, a Fővárosi Könyvtár egy vízfestményén

80

cseh nyelven és magyarul kitűnően szónokolt és csodálatos államférfiúi adottsággal képviselte gazdája érdekeit, 50 évig használják a császárok, mint diplomatát Dániában, Lengyelországban, Oroszországban, majd 1541-ben a törökökhöz küldik,19) pedig ezt a megbízatást nem tartották abban az időben veszélytelennek, de az ő sima modora és megnyerő fellépése a bajon mindig átsegítette. Ő volt a diplomácia tekergős útjainak, korában a legraffináltabb mestere, aki néha a legkényesebb feladatok elvégzésére vállalkozott. Éppen ezért kortársai el voltak tőle ragadtatva és még versekben is magasztalták.

A császári követek kiválasztása nem mindig sikerült ilyen szerencsésen. Gondoljunk csak Friedrich von Kreckwitz szomorú esetére, a Sziléziából származó előkelő család sarjára, a császár belső tanácsosára, akit később megbízottnak delegáltak a portához. A törökök eleinte szívesen is fogadták, de vagy azért, mert időközben újabb háborúk indultak meg és éppen a kezük között- volt, rajta töltötték ki bosszújukat, vagy pedig tényleg igaz, hogy Szinán basát nem eléggé vesztegette meg. Annyi bizonyos, hogy bevádolták a padisahnál, 1593-ban Sztambulban házkutatást tartottak a követségen és minden vendégjogot félredobva, megsértve területenkívüliségét állítólag a nála talált kompromittáló iratok miatt, melyeket titkárja Gabriel Hann kellő időben elfelejtett megsemmisíteni őrizetbe vették. Ettől kezdve tragikus Kreckwitz élete. Nem hagyhatja el házát. Még étkezésüket is megszorítják, a vele lévőknek még vásárolniok sem szabad, táplálékul kenyeret és vizet kapnak, utóbb vasra verik az egész társaságot és halálra ítélik a követet. Bár ezt az ítéletet nem hajtják végre, azonban rettenetes kíméletlen bánásmód után engedik csak útnak. A szerencsétlen Bel- grádig jut, ahol a kínzások következtében 1594-ben meghal. Hogy a követségen tényleg nyomszerzéssel is foglalkoztak, hogy mit találtak nála a törökök s mi volt ebből kompromittáló? — nem tudjuk. »Er sole auch des Keysers Gesandten vom Kreckwitz Gesinde alle Saebeln un umbringen haben lassen und ihne selbs an zwo Ketten ein am Halss die ander am Fuss Gefänglich mit herumb fueren«. A tragikus esetről így írnak a kortársak.20)

Az bizonyos, hogy 1551-ben az egyik basa már Ferdinándnak azt üzeni, hogy követekül ne kémeket, hanem tisztes embereket küldjön. Máskor meg Szinán basa 1587. július 3-án írt levelében arról panaszkodik, hogy követküldés ürügye alatt kémeket csempésznek Budára.21)

Ki tudja, hogy a Fővárosi Könyvtár érdekes vízfestménye, amelyen valamelyik császári követség fogadtatását látjuk nem egy követtel jött hírleső feljegyzésébe tartozott-e? Vagy talán valami előkelőség a diplomaták sorából emlékképpen készítette útinaplójába?

Kérdések ezek, amelyekre nem tudunk felelni, pedig talán, ha tudnánk, a vázlat eredete sokat meg is magyarázna. A rejtélyes ritka lap vájjon hogy került az antikváriushoz, hol lappangott míg a Fővárosi Könyvtárban kikötött? Az egyetlen tény az, hogy a kép primitív, nem valami exakt rajz, egészen biztosan nem festő kezemunkája.

A követek a portához néha Prágából, máskor Bécsből a császári rezidenciából indulnak. Ütjük a Dunán, hazánkon keresztül vezet. Nagy előkészületek után rendesen a császárvárosból hajóval érkeznek Pozsonyba, ahol néha megszállnak, majd Komáromban kicserélik levelüket a törökökével. Nem egyszer Esztergomban is fogadják őket a muzulmánok, majd a budai basánál olykor heteket töltenek, végül lefelé haladva Belgrádban kötnek ki. Itt elhagyva hajóikat lóháton és szekéren, Szerbia és Bulgária úttalan útjain, gyakran nem egészen barátságos vidéken jutnak el török kísérettel Sztambulba.