A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1934
Jajczay János : Császári követ fogadása Budán a török idők alatt, a Fővárosi Könyvtár egy vízfestményén
78 Mindennél beszédesebb, ha Evlia Cselebit hallgatjuk meg, aki a törökök követségét elkísérhette Bécsbe a császárhoz. Budáról indultak hajókon felfelé, viszont gróf Lesslie zászlókkal feldíszített hajóival Bécsből tartott lefelé. Mielőtt találkoznának a törökkel, kiszállnak a hajóból. A kitűnő megjelenésű, tekintélyt mutató császári követ aranygyapjas rendjellel a nyakán közeledik a szigorúan előírt etikett szabályainak minden nüanszát megtartva a törökök felé. A határon, Komárom mellett az ellenkövet, Mehmed is ott van. De nézzük, hogyan írja le ezt a merev, ünnepélyes találkozást Evlia. »Az iszlám sereg lovon ülve és felfegyverkezve, mintha harcra készülődnék, felállott és zenekarunk játszott. A határjelző másik oldalán az ellenség katonasága szintén lóháton, de zeneszó nélkül, egyetlen hangot sem hallatva, állott fel. A mi követ pasánk lováról leszállóit s a fegyveres belső agákkal, öt esztergomi odabasival, öt esztergomi agával s néhány tapasztalt határszéli öreggel, két pasával és két alajbéggel együtt, gyalog a határjelző felé kezdett lassan menni. Az egész katonaság felfegyverkezve, lóháton szintén a határjelzőhöz közeledett, mivel II. Szelim szultán idejében egyszer itt, midőn a szigetvári határokra nézve a két követ egymással megegyezni nem tudott, nagy ütközet történt, s ez idő óta lett szokásossá, hogy a felek katonasága felfegyverkezve felálljon. A szemközti oldalon az ellenség serege lóháton s a hajók a Duna partján sorban állottak. Az ellenség igen háládatos volt a békéért, azért a hajókon asszonyaikat is elhozták s fénnyel és pompával jöttek. A mi pasánk egészen aranysujtásos selyembe volt öltözve s ruháját értékes drágakövek borították ; övében handsár, kés, kard és kezében drágaköves buzogány, vállán prémes kapanicsa, mely fekete prémből és kékes színű posztóból készült s minden gombja lúdtojás nagyságú volt s mindegyik tírezer piasztert ért. A pasa fején a müdseveze fölött drágaköves padisáhi toliforgó volt. Két oldalról a mataradsik és tüfenkdsik is aranyos üszküfjüket feltevén, a pasa mellé mentek s nagy gyöngédséggel és ünnepélyességgel a határjelző domb tetejére felvezették. Mikor a határjelző tetejére felmentek, a pasa a mi oldalunkon levő jelzőoszlop tövében egy aranyozott székre leült, akkorra az ellenség követe már a másik oldalon levő jelzőoszlop tövében egy széken ült s mihelyt a mi pasánkat meglátta, felállott s igen nagy tiszteletet és előzékenységet tanúsított iránta. Az ellenség követének kíséretéből azonnal egy tapasztalt öreg lépett elő s a pasának temérdek üdvözletei mondott a követ részéről és a pasa mellett maradt. Mi tőlünk is egy esztergomi, egy fejérvári, egy egri, egy budai s egy kanizsai odabasi az ellenség követéhez mentek át őt üdvözölni és mellette maradtak. Nehogy a mi követünk mellett maradt öreg és az ellenség követe mellett levő öt nefer holmi zűrzavaros beszédet mondjanak, ezért magyarul, csehül és törökül tudó embereket vettek maguk mellé __ Miko r a két követ a Szulejmán khán által épített határdombra már felment, a tolmácsok mindkét oldalról jönni menni kezdtek. Mindkét követ pedig a határdomb tetején ötven-ötven öreg, tapasztalt, értelmes emberrel állott. A mi pasánk körül szilihdár és csokadár süveggel, tegezzel és övvel ellátott belső agák, tiszta öltözetű mataradsik és satirok állottak és csak a fejérvári Musztafa pasával s az esztergomi Iszkender pasával s néhány öreg emberrel és a tolmácsokkal beszélgetett. Néhány odabasi és tolmács középre jött és ment s a felek követeit a határjelzőhöz középre vezették. Mikor a két követ egymáshoz érkezett, kezet fogtak egymással s azt mondták: »Legyen békekötés!« Mivel egyik követtől a másikig száz lépés volt az út, ezért tehát az ellenség eszes követe a maguk oldalán levő határjelzőtől felkelvén, igen lassan ment a mi követünk felé, hogy még a hangyát se tiporja el. A mi követünk is, mintha
