A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1934
Koch Lajos : Matlekovits Sándorné-Szuk Róza naplója (A Fővárosi Könyvtár Bq 927/38. sz. kézirata)
97 ■olyannyira, hogy a szomszédos termeket is ki kellett nyitni, hogy meghallgassa az új pesti csodát, az első magyar női gordonkaművészt. Az izgalom tetőfokára hágott már, midőn egy bájos, hamvasszőkehajú, kékszemű leányka libegett be atyja karján a terembe fehér moir-antique ruhában, virágokkal a hajában, kedvesen bókolva a közönség felé s a dobogón szerényen helyet foglalva játszani kezdte Franchomme francia zeneszerző híres művét, a Händel »Rinaldo« című operájának egyik témájára írott variációit. S a jó pesti közönség, mely még sohasem látott gordonkát női kezekben, lélekzetét visszafojtva hallgatta a hangokat, melyeket a leányka finom ujjaival a hangszerből kicsalt. A mű, melyet a leányka előadott, rendkívül nehéz volt. Alig hangzott el a téma után az első variáció, már is tapsvihar szakította félbe játékát s a közönség tetszése minden variáció után fokozódott. A nehéz darabban technikáját csillogtatta meg, az utána következő két számban, Offenbach bájos »Musette«-jében és Schubert megható »Litánia«- jában pedig kedves, finom, érzelemteljes előadásmódját mutatta be, majd ismét nehezebb művet adott elő, az olasz Piatti Alfréd »Souvenir d’Ems« című darabját. A közönség egyik ámulatból a másikba esett a fiatal leányka művészi teljesítményén s nem fukarkodott tetszését tapsokban nyilvánítani, melyekkel sűrűn megszakította a kis művésznő játékát. A napi kritika véleménye megegyezett abban, hogy a művésznőnek korához és neméhez képest biztos és erős a hangképzése, mely kis ujjainak erejét csodáitatja, hogy technikája jól képzett, hogy a futamok, a flageolettek és arpeggiók kitűnően sikerülnek és hogy staccato játéka elsőrangú. Játéka annak ellenére, hogy először lépett fel nyilvánosan, csodálatosan biztos és kifejezésteljes, gyümölcse a szorgalmas és kitartó tanulásnak. A kritikusok valamennyien tövisnélküli, rózsás jövőt jósolnak a fiatal, szerény leánynak. Bulyovszky Gyula a »Délibáb« című folyóirat március 14. számában azt írja róla : »Szűk Róza, ki most pillantá meg pályája hajnalcsillagát : A gordonkajátékhoz Istentől érzést, atyjától tanulmányt kapott s a sikert mindketten rá merték bizni e két gyönge kézre, de amelyben erős művészi vér lüktet.« A Pest-Ofner Zeitung megjegyzi még, hogy mindazok, akik a hangversenyteremben ezúttal nem fértek el, örömmel üdvözölnék Szűk Róza egy második hangversenyét. A hangversenyen felléptek szívességből : az előkelő családból származó, korán elhunyt Jekelfalussy Albert operaénekes, ki egy Rubinstein (Ach, wenn es nur immer so bliebe) és egy Volkmann dalt (Mein Nachtgebet) adott elő ; Ellingerné és Hollóssy Kornélia Meyerbeer »A nagymama és unoka« című duettjét énekelték. A hangverseny utolsó száma Liszt »Orpheus« című szimfonikus költeménye volt, melyet Zehner L. A. írt át quintettre s melyet hegedűn Kuller Cecilia, gordonkán Szűk Róza, hárfán Thalheim Johanna, harmóniumon és zongorán Pachi Henriette és Karolina adtak elő Erkel Ferenc vezénylete mellett. A jég meg volt törve, aSzuk-család szemefénye nagy sikerrel hangversenyzett, kiállotta a tűzpróbát s Szukáknál nagy diner-re gyűltek egybe a hangverseny után az önkiik és tantik, mely egyúttal búcsúzó is volt, mert tíz nap múlva Róza útnak indul szüleivel, hogy megkezdje Délmagyarországi és Erdélyi hangverseny- útját, mely Bukarestben végződik. (Miután a napló tartalmának részletes ismertetésében Szűk Róza valamennyi hangversenye szóba kerül, ehelyütt csupán pesti hangversenyeit fogjuk tárgyalni.) Szűk Róza tíz évi nyilvános működése alatt — 1858 március 7-étől 1868 március 11-ig — (melyből az 1861. és 1866. év kiesik, midőn Pesten nem hangversenyezik), csupán Pesten huszonnégy hangversenyen lépett fel, ami zsenge korára és a hangversenylátogató közönség csekély számára való tekintettel igen szép szám. Első hangversenye után Szűk Róza egy évig Pesten nem lépett fel. 1859 március 20-án volt legközelebbi hangversenye a Nemzeti Múzeum dísztermében. 7
