A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1932
Koch Lajos: Brahms Magyarországon
66 füle volt és lekottázta, kiadhatta a saját neve alatt. Innen van, hogy a Brahms által feldolgozott témák közül olyat is találunk, melyet különböző szerzőnek tulajdonítanak. Például mindjárt az első számú Magyar tánc eredetijének szerzőségéért Sárközy és Pecsenyánszky vetélkednek, pedig igazi szerzője valószínűleg Borzó Miska, a hatodik számú eredetije Fáy István »Ellencsárdás« (1857) és Nittinger »Rózsabokor« (1864) címen ismeretes. Ezeket a csárdásokat tehát mindenütt ismerték és játszották, így játszotta Reményi és Kéler Béla, az ismert katonakarmester és zeneszerző zenekara is. Mégis megvádolták Brahmsot, hogy szerzeményeiket plagizálta s a saját neve alatt adta ki. Kéler Béla, ki Bécsben és Wiesbadenben volt karmester, 1874-ben kolportálta német lapokban azt a hírt, hogy Brahms Magyar táncaiban olyan dallamokat adott ki saját neve alatt, melyeket nem ő szerzett. Vádját arra alapította, hogy Simrock zeneműkiadó ezt a kiadványát úgy szokta szignálni : »Magyar táncok Brahms Jánostól«. Kéler Béla azonfelül kijelentette, hogy az 5. számú Magyar táncot ő komponálta s azt 1868-ban a debreceni színházban előadta. Hogy mennyire nincs igaza Kélernek, igazolja az, hogy Reményi ezt a táncot ismeretlen szerző művének vallja s 1852-ben, tehát tizenhat évvel előbb, mielőtt Kéler azt először Debrecenben játszotta, már előadta. Ugyancsak 1874-ben megjelent Wilhelm Tappertnek egy cikke a berlini Allgemeine Musikzeitungban (p. 348.), melyben közli a Brahms által felhasznált dallamok eredetijét szerzőjükkel együtt. Szerinte : 1. Az Isteni csárdás szerzője Pecsenyánszky vagy Sárközy. 2. Az Emma- csárdás szerzője Windt Mór; 3. és 10. A Tolnai lakadalmas RisznerJ. műve ; 4. A Kalocsai emlék Mérty N. szerzeménye; 5. A Bártfai emlék Kéler Bélától való ; 6. A Rózsabokor szerzője Nittinger Adolf ; 7. A népies dallam szerzője ismeretlen ; 8. A Lujzacsárdás Frank Ignác műve ; 9. A Makói csárdás szerzője Travnik J. Ebbe a vitába 1879-ben belekapcsolódott Reményi is egy a New York Herald riporterének adott interviewjében. Ebben az interviewben, mely 1879. I. 18-án jelent meg a New York Héráidban, elmondja Reményi, hogyan ismerkedett meg Brahmsszal, leírja vándorlásukat Németországban és azt, hogy hogyan jutnak el Liszthez. Azután átterelődik a beszélgetés a Magyar táncokra. Az újságíró megkérdi Reményit, mikép magyarázható az, hogy magyar létére sohasem játssza hangversenyein a Brahms-féle Magyar táncokat. »Ennek más története van« — felelte Reményi — »Együtt vándoroltunk városról-városra kevés dollárt szerezve útközben. A szállókban éjszaka időtöltésből szokásom volt magyar melódiákat rögtönözni. Néhányat ezekből megmutattam Brahmsnak. Nemzeti dalok címet adtam nekik, nem törődve azzal, hogy ki a szerzőjük és mindig határtalan volt az örömöm, hogy Brahms azt mint jót írta le. Midőn 1868-ban amnesztiát kaptam és hazajöhettem, Bécsben egy alkalommal egy zeneműkereskedésbe mentem megtudakolni, milyen új zeneművek jelentek meg. A darabok közt, melyeket itt találtam, voltak a Magyar táncok. Lázas gyorsasággal átnéztem őket s megismertem a darabok eredetét. Igaz, hogy a Simrock által rendezett első kiadáson rajta volt a »Magyar táncok« után ezen szó egész kis betűkkel »átírva« s utána nagy betűkkel »Brahms János által«, de a későbbi kiadások már úgy jelentek meg, mint Brahms saját kompozíciói. Valóban (egy jegyzet felé fordulva) itt láthatja ön a nevét merészen kiírva ezekre a táncokra, mintha ő lenne a tényleges szerző. Nos ezeknek a kompozícióknak tényleges eredete a következő: 1. g-moll a Rózsavölgyinél 1850-ben megjelent Isteni csárdás ; 2. d-moll. Egy régi magyar csárdás ; 3. f-dur. Első része az én csárdásom. A második része a Riszner »Tolnai lakadalmas« csárdás füzetének 5. száma ; 4. fisz-moll. Ez egyáltalában nem magyar dallam, hanem rossz utánzata Schubert világhírű szerenádjának, csárdássá alakítva ; 5. fisz-moll. Első része ismeretlen szerző népszerű csárdása. Második része, fisz-dur, régi szláv tánc-
