A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1932
Koch Lajos: Brahms Magyarországon
56 A korabeli kritikus Brahms hangversenyeiről a legnagyobb elragadtatás hangján ír. Ilyen tökéletes zongoristát régen hallottak Pesten. Nemcsak minden technikai nehézséget győz le, hanem előadásmódjában is oly sok az érdekesség, hogy a zongoraművészet egyik legnagyobb mesterének mondhatjuk. Ábrányi Kornél a Zenészeti Lapokban (1867. p. 465—469.) hosszabb cikket szentel Brahmsnak s jellemzi őt mint zongoraművészt és mint zeneszerzőt. Brahms ugyanezen évben még egyszer lejön Pestre és pedig december 7-én és 10-én, amikor Joachimmal rendeznek együttes hangversenyt a Vigadóban. A két nagyszerű művészt meleg ünnepléssel fogadják. Brahms ekkor saját műveiből az f-moll szonáta (op. 5.) Andantéját és Scherzoját adja elő. A két hangverseny között, december 9-én, közreműködik a Grün vonósnégyestársaság hangversenyén, melyen Brahms g-moll zongoranégyesének (op. 25.) zongoraszólamát játszotta el. Legközelebb 1869 március havában találjuk Brahmsot Magyarországon. Március 9-én, 11-én és 19-én Stockhausennel, a híres német dalénekessel, ad közösen három hangversenyt. E három hangversenyen Brahms saját műveiből ismét előadja az f-moll szonátából az Andantét és Scherzot, valamint az opusz 39-ből keringőket s ráadásul néhány magyar táncot. Stockhausen pedig két Brahms dalt, »Von ewiger Liebe« op. 43. No. 1. és »Ein Sonett« op. 14. Nr. 4., énekel. Most néhány évi szünet következik s Brahms legközelebb csak 1877-ben jelenik meg ismét nálunk, november 28-án, mint a filharmonikus társaság vendége. Ez alkalommal eldirigálja Haydn egy témája fölötti variációit, melyet a kritika úgy felépítését, mint hangszerelését illetőleg mesterműnek nevez. Legközelebb 1879-ben tartózkodik Magyarországon. Ettől az évtől kezdve Brahms csaknem minden évben lejön Pestre. 1879 január 9-én Joachim József, a nagy magyar hegedűs s Brahms egyik barátja, Budapesten hangversenyt rendez, melyen eljátssza Brahms akkor még új hegedűversenyét. A hangversenyre Brahms is lejön s ő vezényli ezt a művet, melyet minden más várost megelőzően itt játszanak először s amely innen indul el világhódító kőrútjára. Ez az első pesti Brahms-ősbemutató. A korabeli lapok igen melegen méltatják a művet s Péterfy Jenő, az Egyetértés kritikusa, így ír január 10-én : »A hangverseny utolsó számát Brahms új hegedű- versenye képezte, melyet mi pestiek hallottunk először. Az érdemes mester maga jött le Bécsből, hogy művét Joachimtól hallhassa. Brahms alakja sehogy sem felel meg azon szellemnek, mely legjobb műveiben él. Külseje, esetlen mozdulataival, egy tetőtől-talpig német professzort juttat eszünkbe ; csak a tubákszelence hiányzott, hogy a hatást teljessé tegye. S mégis kevesen vannak ma, kikben a zene tiszta érzéke annyira eleven volna, mint ez igénytelen bécsi karmesterben. Ma hallott hangversenye is gondolatteljes, tartalmas munka; csakhogy a francia (!) rámondaná, hogy »music savante«. S óhajtanok, hogy ne volna annyira igaza. Beethoven vagy Mendelssohn hangversenye valódi tavaszi harmat Brahmsnak ködös művéhez képest. Pedig talán tartalomra nézve is vetekedni fognak az előbbiek új társukkal. Azután Beethoven és Mendelssohn mennyire a hegedű szellemében gondolkozott koncertjében. Brahms művében feladata legalább is oly nehéz s félig sem oly hálás. Azt mondhatjuk Brahms inkább magának írta, mint a közönségnek.« Joachim egy év múlva, 1880 január 30-án újra eljátszotta Pesten a művet s ekkor így ír róla Péterfy az Egyetértésben : »Művészete egész ihletével játsszotta Joachim Brahms már tavalyról ismert koncertjét. . . Kétségtelenül a legkiválóbb hegedűkompozíciók mellé sorakozik. Oly nemes, oly művészi intenciókból ered, mint akár a Beethoven műve. Könnyen érthető, hogy oly művészi egyéniség, minő a Joachimé, örömmel játssza ; szokásos kompozíciókkal szemben igazi Csimborasszó.«
