A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1932
Koch Lajos: Brahms Magyarországon
54 levelet kaptam rendes kísérőmtől, hogy képtelen este megjelenni, betegségét adván okul. Végig mentem az úton a szálloda és Böhm August zenei intézete között, hol helyettest reméltem találni. Kérelmemre ez az úr közömbös modorban megjegyezte, hogy a kis Johannes talán meg fog felelni. Megkérdeztem, hogy milyen kvalitású az a Johannes. Ő azt felelte, hogy ez egy szegény zongoratanító, kinek neve Brahms Johannes. Igen értékes fiatalember, jó muzsikus és nagy becsben áll családja előtt. Rendben van, válaszoltam, küldje el délután a szállóba, látni akarom. Aznap ötóra- tájban, mikor gyakoroltam a szobámban, valaki kopogott az ajtómon s bejött egy igen magas szopránhangú ifjonc, kinek arckifejezését az esti homály miatt nem tudtam jól megfigyelni. Gyertyát gyújtottam és akkor egy fiatalembert láttam magam előtt állni, ki tizenhat-tizenhét éves korúnak látszott. Ebben az időben mindketten még fiúk voltunk és talán fiatalabbnak látszottunk, mint amilyenek tényleg voltunk. Ő igen szerény modorban jegyzi meg : nevem Brahms, engem Böhm úr küldött, hogy Önt kísérjem s nagyon boldog leszek, ha ki tudom Önt elégíteni, mint kísérő. Elkezdtünk próbálni és láttam, hogy sokkal jobb zenész, mint előbbi kísérőm és máris részvétet éreztem újdonsült barátom iránt.« Brahms tehát Reményi kísérője lett. Hangversenyturnékra megy Reményivel s ezen turnék egyikén, 1852 nyarán eljut Joachimhoz, ki akkor Göttingenben időzött. Joachim rögtön felismeri Brahms tehetségét s ajánlólevelet ad neki Liszthez. Reményivel együtt meglátogatja Weimarban Lisztet, ahol az ismeretes kaland történt, hogy az úttól fáradt Brahms elaludt a széken, mialatt Liszt h-moll szonátáját játszotta el. Liszt természetesen megsértődött, Reményi jobbnak látta barátját az ajtón kituszkolni s a még el sem kezdődött barátságnak vége volt. Brahms ekkor visszasiet új barátjához, Joachimhoz, Hannoverba. Két hónapig marad nála s Joachimnál tanulja megszeretni Schumann zenéjét. Joachim újból ajánlólevelet ad Brahmsnak, de most már Schuinannhoz ; Brahms elindul Düsseldorfba s 1853 szeptember végén meglátogatja Schumann Róbertét és Klárát. Schumann szívesen fogadja az ifjút, leülteti a zongorához, hogy néhány művét meghallgassa. Brahms játszik, Schumann ámultán hallgat s ennek a hallgatásnak egy cikk lett az eredménye, mely 1853 október 28-án jelent meg Schumann lapjában, a Neue Zeitschrift für Musikban, »Üj utak« címen.»... És eljött Ő, a fiatal sarj, kinek bölcsőjénél gráciák és hősök őrködtek. Brahms Johannes a neve, Hamburgból jött. . . Külsején is magán hordta annak a jelét, hogy elhivatott. A zongoránál ülve csodálatos vidékekre vezetett el. Mindinkább bűvösebb körökbe jutottunk. Játéka is zseniális volt, amely a zongorát fájdalmasan és diadalmasan hangzó zenekarrá varázsolta. Szonáták voltak, de inkább fátyolos szimfóniák, dalok, melyeknek költészetét szövegük nélkül is megértjük .. .« Brahms néhány hétig marad Schumann házánál, majd innen visszamegy Hannoverba, Joachimhoz. Itt olvassa Schumann cikkét, kinek ajánlatára megnyílik a nagy német kiadócég, Breitkopf és Härtel, kapuja s megjelenik nyomtatásban a c-dur, fisz-moll szonáta, néhány dal és az esz-moll scherzo. A következő években mint zongoraművész él, de folytatja, illetve tökéletesíti zeneszerzési tanulmányait, míg az 1855. évi düsseldorfi zeneünnepségeken megismerkedik Friderika Lippe- Detmoldi hercegnővel, kinek meghívására 1857-ben a detmoldi udvarnál zenetanári és karmesteri állást vállal. Itt csendes évek telnek a régi klasszikus mesterek tanulmányozásával. Brahms a detmoldi udvarnál kompozícióiban eljut az op. 30-ig. Ezekbe az évekbe esik a két szerenád, d-moll zongoraverseny, b-dur vonóshatos, két zongoranégyes, Hándel-variációk, több karmű, köztük a Mária-dalok megalkotása. 1862-ben utazik először Bécsbe, amivel régi vágya teljesedik. Több hangversenyt ad. Megbarátkozik a nagy bécsi kritikussal, Hanslick Eduarddal, kit már
