A Fővárosi Nyilvános Könyvtár értesítője 1925

1925 / 1-4. szám - A Fővárosi Nyilvános Könyvtár 19. évi jelentése az 1925. évről

12 Ez évben kötésre adott az osztály 59 kötet napilapot és 430 kötet folyóiratot. Hírlap­előfizetési irodánk útján elküldöttünk 198 reklamációt, postán közvetlenül kiadóknak 51 db-ot, személyesen 72 kiadónál jártunk el. A Fiókközpont és a fiókok működése. A Fiókközpont túlterhelése az egyre szaporodó fiókkönyvtárak miatt oly mértékben jelentkezett ebben az évben, hogy okvetlenül új rendszer bevezetését kellett elhatároznunk a fiókkönyvtárak gyorsabb könyvellátásának biztosítására. Az új rendszer szerint ezentúl a fiókkönyvtárak közvetlenül fogják a könyvkereskedőtől könyv­ellátásukat kapni, melyet azután a fiókközpont egy-egy segítőjének közbenjöttével maguk dolgoznak fel. E rendszer megvalósítása céljából a főváros tanácsától engedélyt kértünk 8 db írógép beszerzésére. Az engedélyt meg is kaptuk s az év vége felé a fiókok már e rend­szerrel dolgozhattak. A Fiókközpont 1925-ben 18.475 kötetet kapott. Ebből vétel : 18.292 kötet, áthelyezés központi könyvtárba 161 kötet és ajándék 22 kötet volt. A könyvanyag így oszlik meg: szép- irodalmi 13.092 kötet, ismeretterjesztő irodalom 5283, összesen 18.475 kötet. Gyarapodás nyelvek szerint a következőkép oszlik meg : Magyar .......................'.....................13.427 N émet..........................................1.240 Francia........................................ 580 A ngol............................................ 143 Olasz............................................ 81 E gyéb.......................................... 4 Ö sszesen . . 18.475 A Fiókközpont iktatott 16.900 művet, osztályozott 6991 művet, katalóguscédulát készített 19.382, leltárlapot 22.352 és könyvkártyát 13.858. A fiókokból beérkezett 1080 áthelyezendő könyv, 5790 javítandó könyv és 20 selejtezendő. Fiókkönyvtárakba kiküldött 15.022 új könyvet és 5840 javított könyvet, összesen 20.862 könyvet. Kötésre adott az osztály 7267 kötetet; visszakapott 7119 kötetet. A házikönyvkötészet javításra kapott 7437 kötetet; kijavítva vissza­adott 2162 kötetet, kiselejtezett 703 db-ot. A régi raktári könyvanyagból elajándékozott könyvek száma ebben az évben 247 volt. Ebből 120 kötetet a Brassói Magyar Könyvtáregyesület kapott. t Fiókkönyvtárak. Erre az évre 4 szünetelő fiókkönyvtár újra megnyitásának örvendetes ténye esik. Ezzel a 4 fiókkönyvtárral, melyekről már bevezetőmben szóltam, a fiókoknak eddig hézagos száma újra 10 valósággal működő fiókkönyvtárrá egészült ki. A fiókok működéséről szóló főbb statisztikai adatok a mellékletből derülnek ki. Bővebb jelentést ebben az évben az 1. sz. fiókkönyvtár és az ez évben újra megnyílt 3. sz. fiókkönyvtár adott. Érdekes olvasó lélektani megfigyelések mellett gondos foglalkozási és forgalmi statisztikát közöl e két fiók- könyvtár vezetője, Tuczentaller Lujza könyvtári főtiszt és Zsák Wilfried kezelőfőtiszt. Az 1. sz. fiók kölcsönzőjének foglalkozási statisztikáját itt közlöm : Az újonnan beírt olvasók foglalkozási statisztikája : Szabad foglalkozás................................... Tanszemélyzet....................................... Köztisztviselő .............................................. I paros és kereskedő................... . . M agántisztviselő....................................... Bérmunkás.................................................. F őiskolai hallgató....................................... Középiskolai tanuló................................... Kereskedelmi iskolai tanuló................... S zakiskolai „ ................... T anonc ...................................................... Háztartásbeli . •....................................... Katonatiszt.................................................. Egyetemi tanár .......................................... ír ó . .................................................. Alsófokú közigazgatási alkalmazott . . . Egyéb .......................................................... Férfi Nő 184 26 92 90 227 25 65 10 79 43 10 2 174 50 132 45 32 7 5 11 17 — — 137 19 — 7 — 5 — 31 — 9 — Összesen . . 1.088 436

Next

/
Oldalképek
Tartalom