A Budapesti Városi Könyvtár értesítője 1921

1921 / 1-4. szám - A Városi Nyilvános Könyvtár 15. évi jelentése, az 1921. évről

6 Az év folyamán ez az osztály még két szekrényt kapott, úgy, hogy immár minden folyóiratunk zár alatt van s csak kérésre kapható ki. Ily módon az elveszett folyóiratok száma 19-re, a megcsonkítottaké 3-ra apadt le. A fiókközpont és a fiókok működése. (L. a 11. sz. függeléket.) A jelentés évében bár­mennyire igyekeztünk is, az ismeretes lakásviszonyok miatt új fiókhelyiséget szereznünk nem volt lehetséges, pedig az egyes, főképpen külső kerületek törvényhatósági bizottsági képviselői, á lakosság minden rétegének intenzív vágyát könyvtár után gyakran tolmácsolták előttünk. Főképpen Óbuda az, melyet fiókhálózatunk kiépítésénél elsősorban kell számításba vennünk. Több óbudai kiszállásunk helyiség rekvirálása céljából sajnos, eredménytelen maradt. Egyéb fiókkönyvtári helyiségeink ügye is sajnálatosan rosszabbodott ez évben. Százados-úti (3. sz.) fiókunkat, mely az ottani kislakás-telep egy barakjában volt elhelyezve, düledező volta miatt kénytelen voltam az ősz folyamán bezárni. Királyi Pál-utcai (1. számú) fiókunk könyvtári célokra részben alkalmatlan helyiségei helyett a jelentés évében mód kínálkozott a régi Országházban kitűnő helyiségek szerzésére. E helyiségeket elfoglalva tartó Népjóléti Központ tiltakozása következtében az igényelt emeleti, utcai helyiség helyett azonban csak gyermek­olvasónk számára alkalmas udvari termet sikerült kapnunk, úgy, hogy a célnak legjobban megfelelő helyiséget, a felnőttek folyóirat olvasótermét be kellett szüntetnünk, amit keservesen érez még olvasóinknak igen tekintélyes rétege. Kölcsönző helyiségünkkel pedig a Királyi Pál- utca 11. sz. földszinti üzlethelyiségében meg kellett maradnunk. Fiókjaink számára a fiókok központjának révén ez évben 3468 kötet könyvet (2866 mű) vásároltunk. E könyvanyagból 41% felnőttek számára való szépirodalom, 39'4% felnőttek számára való ismeretterjesztő anyag, 19-5% ifjúsági szépirodalom és 0-1% ifjúsági ismeret- terjesztő anyag volt. A felnőttek szépirodalmából 72-6% regény és elbeszélés, 10‘9% színmű és 16'l°/o költemény. A felnőttek ismeretterjesztő anyaga szakok szerint a következőképpen oszlik meg: 0. Általános munkák ....................... 8 1 . Bölcselet................................... . 154 2 . Vallástud.......................................... 28 3 . Társadalmi tud...................................173 4 . Nyelvtud........................................... 5 5. Természettud......................................168 6 . Alkalmazott tud..................................138 7 . Szépművészet...................................199 8. Irodalomtörténet..............................253 9 .. Történelem, földrajz.......................233 Ö sszesen . . 1359 A fiókok központja iktatott 3059 művet, osztályozott 2131 művet, katalógus-cédulát készített 3247 db-ot, leltárlapot 3587 db-ot és könyvkártyát 2980 db-ot; fiókokba kiküldött 3061 új és 6695 javított könyvet, összesen 9756 kötet könyvet; kötésre kiadott 2816 db. könyvet, visszakapott 2468 db-ot. Házikönyvkötészetünk a fiókok központjától kapott 11.698 javítandó könyvet, visszaadott ebből kijavítva 7609 db-ot. Fiókok számára házikönyvkötésze­tünk aranyozott 2194 kötet könyvet és táskázott 2608 db-ot. * Jelentésem végén említem meg, hogy a hivatalnokok munkateljesítménye ez év folyamán is javult. Az újonnan alkalmazottak aránylag gyorsan tanultak bele munkaköreikbe, amit részben annak köszönhetünk, hogy az egyes osztályok munkaanyagát az újonnan készült és igen jól bevált kezelési szabályzatból elméletben is megismerhették. Egy lépéssel tehát ismét előbbre vagyunk, az előző évhez képest. A tizedes osztályozó könyv átjavított, új kiadásai ez évben készültek el. Úgyszintén a helyszámozó könyvek és a különgyűjtemények helynaplói. Az összes forgalom a multévinek mögötte marad, ha a számok nyers össze­hasonlításánál nem megyünk tovább. De szabad legyen itt rámutatnom arra a biztató jelenségre, hogy a könyvtár olvasóinak egyik értékes és számottevő rétege, a főiskolai hallgatóság ez évben ismét nagyobb százalékszámmal szerepel kimutatásomban. Ez az olvasótábor forgatta a legtöbb könyvünket s higyjük, hogy nem hasztalanul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom