A Budapesti Városi Könyvtár értesítője 1916

1916 / 1-3. szám - A Városi Nyilvános Könyvtár 9. jelentése, az 1915. évről

11 és expanzív törekvések nyomában bizonyára fölébredő érdeklődésnek a keleti tudo­mányok iránt, hanem lehetőleg meg is előzze azokat. Az ezirányban az érdekelt társadalmi szervezetekkel megindított eszmecserék is több gyakorlati eredménnyel jártak volna, ha a gyűjteménynek külön és természetesen a keleti nyelvekben és tudományokban jártas kezelője és megfelelő helyisége volna. Egyelőre alig történ­hetett egyéb, mint hogy különösebb figyelemmel kisértük ezt az irodalmat és a revízió során előkerült idevonatkozó anyagot földolgoztuk ; ezenkívül a Vámbéry- és Zichy- könyvtárak még földolgozatlan anyagát Halász Antal és Hallóssy István urak, a Keleti Akadémia végzett növendékei szívességből előzetesen rendezték és selej­tezték. A Kézikönyvtár a múlt évben nemcsak megtartotta, de meg is erősítette fontos helyzetét Könyvtárunk szervezetében, annak ellenére, hogy fejlesztésére bizony kevés gondot fordíthattunk ; összesen 198 művel gyarapodott, 370 kötetben. Míg 1914-ben a központi olvasóterem látogatóinak %-e érte be a Kézikönyvtárral és a Folyóiratteremmel, 1915-ben az 51,913 látogató közül nem kevesebb mint 40,600, vagyis a helyben olvasók majdnem 4/5-e nem vette igénybe a Raktárt, vagyis nem igényelte a személyzet közreműködését és munkáját. Ezzel az előnnyel szemben valóban elviselhető az eltulajdonítások által okozott kár, amely a novemberben megejtett revízió szerint másfél év alatt az anyagnak majdnem 5%-ára emelkedett. Bízunk azonban benne, hogy az ellenőrzésnek az idővel fokozódó rendszeressége csökkenteni fogja ezt az arányt is, anélkül, hogy a Kézikönyvtár könnyű hozzáfér­hetősége és a közönség szabadsága csorbát szenvedne. Fejlődéssel bíztató helyzetbe került végre a Budapesti gyűjtemény. Harmad éve mellékhivatalban kezelője, dr. Kremmer ősszel a Könyvtárhoz helyeztetett át, majd december végén könyvtárossá választatván, állandó kapcsokkal fűződött ehhez a fontos intézményhez. Legelső föladata az volt, hogy az évek során annyi kézen át­ment helynaplókat és katalógusokat felülvizsgálja és hibáikat kijavítsa, hogy a még revízión át nem ment anyagot végleges földolgozásra előkészítse, hogy a meg­lévő anyag legérezhetőbb hiányait megállapítsa és kiegészítse, hogy a rohamosan gyarapodó ujságszelvény-gyüjtemény megfelelő földolgozását előkészítse és hogy a háborús gyűjteményt az osztály keretén belül megszervezze. Mindez oly nagy föl­adat, hogy a rendelkezésre volt rövid idő alatt természetesen be nem fejeződhetett, azonban mindenesetre igen jelentékenyen előrehaladt. A Budapesti gyűjtemény az év végén 6599 db-ot számlált, de ebbe nincsen beleértve a 13,705 db-ra rúgó újság- szelvény és egylapos nyomtatvány, valamint a Budapesti háborús nyomtatványok­nak az év végéig 3456 db-ra rugó, ugyancsak jórészt földolgozatlan anyaga. Mind­azonáltal ráértünk arra, hogy a Schmall-könyvtáron kívül néhány fontos kéziratot, valamint Buda bevételére vonatkozó több egykorú nyomtatványt szerezzünk, végül arra is, hogy a berlini Königliche Bibliothek háborús gyűjteményét is gyara- pítsuk 538 db magyar nyomtatvánnyal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom