A Fővárosi Könyvtár értesítője 1912

1912 / 1. szám - Jelentés a Fővárosi Könyvtár működéséről 1911-ben

JELENTÉS 1911-RÖL SZERVEZETI ÉS SZEMÉLYZETI ÜGYEK E téren az elmúlt év legfontosabb eseménye a státus-rendezés, amely a közigazgatási tiszti személyzet fizetés- és státusrendezése keretében történt. A könyvtári személyzet helyzetének és elő- haladási viszonyainak javítása még sokkal indokoltabb volt, mint a közigazgatási személyzeté, mert nálunk az ideiglenes hivatalnokok létszáma többszörösen felülmúlta a rendszeresített tisztviselőkét. A könyvtár különleges követelményei tisztviselői iránt azt is megokolták volna, hogy a könyvtári státus­rendezés függetlenül történjék a közigazgatási személyzetétől. A könyvtár nyelvismereteket, könyvtári szak­ismereteket, könyvtári gyakorlatot kíván meg tisztviselőitől, ellenben a közigazgatási tisztviselők számára előirt iskolai képesítés a legtöbb esetben szinte értéktelennek bizonyul a hivatali rátermettség mérle­gelése szempontjából. Minthogy azonban különálló szervezésről most szó nem lehetett volna, viszont a mostani szervezéseket csak ideigleneseknek jelentette ki a Tanács és a közgyűlés, mint amelyek befeje­zést majd csak a nyilvános könyvtár megszervezésekor nyernek, csak nagy köszönettel lehet fogadni a közgyűlésnek ezt az elhatározását is. Ugyancsak a személyzet státusrendezése lényeges változást okozott a könyvtár szervezetében is. Miután az újonnan szervezett könyvtári igazgatói állás december havában alulírottal betöltetett, az 1903. évi könyvtári szabályrendelet azon rendelkezése, hogy a statisztikai hivatal igazgatója egyúttal a könyvtár igazgatója is, érvényét veszítette és a könyvtár, amely addig mindig perszonális unióban volt más hiva­tallal, mint önálló székesfővárosi intézet alakult meg. Kedves köttelességet teljesítettünk, amikor az egész személyzet élén őszinte köszönetünket tolmácsoltuk dr. Thirring Gusztáv statisztikai hivatali igazgató úrnak, aki négy esztendei igazgatása alatt mindent megtett, hogy a könyvtár fejlődését előmozdítsa. Az új választások a könyvtárnak legrégibb hivatalnokát, dr. Gárdonyi Albert urat is elszakították a könyvtártól, akit a Tanács levéltárnoknak választott meg. Benne a könyvtár sok érdemet szerzett, buzgó hivatalnokot veszített. Az új szervezés előnyeit a személyzet a jelentés évében még nem élvezhette, mert a könyvtári választások csak ez év januárjában ejtettek meg. Mindazonáltal kisebb-nagyobb előléptetésben része­sültek még a múlt évben : Enyvvári Jenő, Staindl Mátyás, Pikier Blanka, Toperczer Valéria és Váradi Mária id. hivatalnokok. A jelentés évében a személyzet száma is gyarapodott. Részben hiányzó tisztviselők, mint a statisztikai hivatalhoz áthelyezett dr. Rácz Gyula segédkönyvtáros, majd később a tanulmányai folytatására 10 hónapra Párisba szabadságolt dr. Dienes László helyettesítésére, részben a revízió munkáira a polgármester úr több új id. hivatalnokot nevezett ki. Ezek voltak: Kopcsányi Adél, Neuberg Gizella és dr. Grünwald Margit kisasszonyok, továbbá dr. Bősinger Rudolf, dr. Braun Róbert és Sárváry Dezső urak. Dr. Bősinger az év folyamán az elnöki ügyosztályba helyeztetett át. Belső szervezeti ügyeket az év folyamán tartott több értekezleten tárgyaltunk meg. Ezek között különösen az új osztályozó rendszernek előkészítése okozott sok munkát. A decimális rendszernek fordítása és átdolgozása lassabban ment, mint előre láttuk, s eltelt az év, anélkül, hogy ennek alkalma­zására és az állománynak és katalógusnak ezzel kapcsolatos revíziójára kerülhetett volna a sor. De ha ez az akadály nem is állott volna fönn, megfelelő helyiség hiányában sem foghattunk volna hozzá a munkához. Érdekesnek tartjuk itt kimutatni, hogyan oszlottak meg a betegség miatt történt mulasztások a személyzet különböző kategóriái közt : Hivatali kategória Átlagos létszám Munkanapok összes száma Mulasztott napok száma összesen átlag egy emberre 0/0 Férfi hivatalnok . . . 6-97 2503 49 7-0 1-99 Női hivatalnok . . . 6-70 2406 188 280 7-81 Ügyelő fiú ............... 2-82 1013 64 22-7 6-32 Szolga....................... 1-99 710 49 24-6 6-9 Összesen . . 18-48 6632 350 18-9 5-27 7 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom