A Fővárosi Nyilvános Könyvtár Budapesti Gyűjteményének bibliográfiai munkálatai IV. Buda és Pest grafikus ábrázolásai a visszafoglalás korában. 1683-1718
Előszó
Előszó. Történeti kútfőnek tekintünk minden olyan jellegű emléket, amely a múltból származik és a letűnt kultúrára valami felvilágosítással szolgál. A művészi tárgy vagy dokumentum éppen úgy lehet kútfő, mint az írott bizonyíték. A különbség csupán az, hogy míg az írott kútfők diszkurziv jellegűek, addig az ábrázolt kútfők a történeti forrásanyagot nem a gondolatközlés megszokott nyelvén tolmácsolják, mert jellegük a térbeliség. Az ábrázolt kútfők a gondolatközlés formáiban egyszerre háromdimenziósán jelentkeznek. Természetes, hogy az ábrázolt történeti emlékek forrásértékének vizsgálatánál nem azok a módszerek irányadók, amelyeket az írott kútfőknél használunk. A képkutatásnak, az ábrázolt kútfők egyik csoportjának napjainkban sokat tárgyalt feladatkörével a történettudomány már régen számolt. És miként az emlékanyag minden fajtájával, úgy a képpel és annak egyik csoportjával : a metszetekkel mást is tudott kezdeni, minthogy azokat egyszerűen a könyv élénkítésére szolgáló illusztrációkként kezelje. A képhez máskép szól a műtörténet és másként az általános történet, mint ahogy az írott források felhasználásának mikéntje is változik a reá való figyelem speciális szempontjaiból. És miként a normatív esztétikát meghaladva a műtörténetnek sem kizárólagos kritériuma a művészi érték, hiszen a műtörténész is csak akkor végez teljes munkát, ha az ábrázolás művészi szempontjai mellett annak tárgyát, történeti vonatkozásait is szem előtt tartja, úgy azoknak a képeknek a vizsgálata sem meddő a történész számára, amelyek a történeti valóságot rosszul tükrözik, mert hiszen az ábrázoláson túl számos történeti vonatkozásban nyújthat a kép instruktiv adatokat. A műtörténet és az általános történet tehát ha szorosan véve más és más feladatkörük is van, a képkutatásban mégis találkoznak. Egyik a másik eredményei nélkül nem végezhet alapos munkát, mert hiszen a kép ismeret- anyagának kimerítése művészeti és történeti ismeretet egyaránt feltételez. A képkutatás mai elveit tehát a történettudomány vallja és gyakorolja. Az »új tudományág« módszeres szempontjainak kidolgozása és alkalmazása az ismeretközlés új formáját teremtheti meg, amely meglevő ismereteinket rendszerbe foglalja, kiegészíti és ezzel felhívja a figyelmet azokra a hiányokra, amelyek a gyakorlati képkutatás elé még ma is tornyosulnak.
