MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

Magyar katolikus autonómia. Egyházjogi szempontból. — Fr. Füzes Zalán VI. é. t

tervezetekben szintén baj volt ezekkel. Bár még itt a legkönnyebb engedni mindkét részről. XV. Benedek erre vonatkozóan válaszolta 1917-ben a püspöki karnak: „Világiaknak csak anyagiak kezelésére és iskolák vezetésére kiterjedő közreműködése megengedhető az egyházi tekintély tökéletes megóvása mellett ebben a tárgyban is." (Lepold i. m. 18.). Igazságtalanok lennénk az állam iránt, ha ebben a fejezetben elhallgatnánk az egyházpolitikai akadályokat, mert bizony ilyenek is voltak. Csak megemlítjük az oláh görögkatolikusok állandó tiltakozását az autonomia ellen, mert abban függetlenségüket és oláh mivoltukat látták veszélyeztetve. (Gyárfás i. m.). Annál szomorúbb az egyházpolitikai akadályok második csoportja: a püspöki kar is éppen az egyházi vagyon miatt vonakodott tető alá vinni az autonomiát. Annyira, hogy mikor az úgynevezett kongrua kérdés került felszínre, azaz a szegény papok jövedelmét a püspökök feleslegeiből kellett volna kiegészíteni (Forster i. m. 2. kk.), mindenféle sérthetetlen jogokat hangoztattak, de önként felajánlani semmit sem ajánlottak fel. Ország-világ szégyenére az államnak kellett megoldani ezt a kérdést. Ahol ilyen antiszociális felfogás uralkodott, nem csoda, ha maguk a püspökök, pl. Fogarassy erdélyi püspök (Forster i. m. 58. kk.; 109. kk.) jelentgették fel Rómában a mozgalmat, mert az egyházi vagyonkezelésbe ellenőrzést, igazságosabb elosztást szeretett volna létrehozni. Ennek az oka pedig a főkegyúri jog volt, amely politikai érdemek jutalmazására tartogatta a püspöki széket, s lelkipásztor helyett főurakat küldött a nép nyakára. Lám ez az eset is az államtól való függetlenségünket igényli. Ezek voltak részletesen az egyházjogi és egyházpolitikai akadályok, melyek minden eredmény létrehozását lehetetlenné tették. Nem lehet csodálkoznunk ezen. Hiszen az egyházban a népképviselet ismeretlen fogalom s tekintve, hogy isteni jogon oszlik vezetőkre és vezetettekre, mindig az is fog maradni. „Amint az egyház hite nem enged magánvéleményt, vagy a kinyilatkoztatástól eltérő közvéleményt, épp úgy szervezetét illetőleg sem adhat fel semmit a maga isteni alkotmányából, mert ez csak a természetfeletti tekintélyi elv ellaicizálását jelentené. Különben a demokratikus berendezés csak a demokrácia összes hátrányát jelentené annak előnyei nélkül az egyházra, mint látható ez a protestáns felekezetek életében. Azáltal, hogy a jogi jellegét tagadjuk, az egyházat nem spiritualizáljuk, hanem csak laicizáljuk, világi jogrendszer béklyóiba verjük." (Gálos i. m.). MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGEK. Nem marad tehát más hátra, mint leszűrni az eddigiekből a tanulságot s körvonalazni a megvalósulás lehetőségét. Hogy ezt megtehessük, nézzünk meg két egyházjogilag is rendezett önkormányzatot, hogy utána a magyar autonomia megvalósulásának első formájával foglalkozva befejezésül felvázolhassuk a jövő irányvonalait. Azt mondtuk, két rendezett autonómiával foglalkozunk. Szerte a világon már igen sok államban van valaminő önkormányzat világiak részvételével, így az USA-ban, németeknél, Svájcban, portugálok, belgák között, stb. (Lipics i. m. 4.), De ezek közül egyházjogilag rendezve, az egyház alapelveihez alkalmazva csak kettő van éspedig a francia Associations Diocésaines és az erdélyi Státus. A francia Associations Diocésaines (Szalay i. m. 325. kk.) előzménye az 1905-ös egyházellenes törvényekben rejlett, amikor az egyház és a hierarchia vagyonképességét megtagadta a francia állam, s csak az úgynevezett kultuszegyesületeket (associations cultuelles) ismerte el tulajdonképesnek, de csak