MAGYAR UMBRIA 1934. 2. SZÁM
Aranyhidak
úton futnak meg, őket is tépi a megpróbáltatás orkánja, de a szenvedés nem csüggeszti el bátorságukat a megpróbáltatás hevében nem fonnyadnak el, mert erőtlenségük tudatában, alázatosan Jézushoz tapadnak, mint a „repkény a falhoz" és ez a Jézushoz tapadás leginkább az Eucharisztia tömjénfüstös atmoszférájában lehetséges. Az utolsó vacsora vételétől napjainkig és „innen da cosummationem saeculi" mindig az Eucharisztikus-Jézus a centrum, 0 az erőközpont. 0 adott erőt Tarziciusnak, Ágnesnek, Ignácnak és megszámlálhatatlan diadalmasan küzdő első kereszténynek, a győzelemre és kétségkívül Tőle van a „barnacsuha győzelme" és a „kis ösvény" diadala. Az Oltáriszentség vonzotta ellenállhatatlan erővel szentjeinket, belőle szívták a gyermekded áhítatot, a tüzet és a mindent legyőző szeretetet, itt kapták a lantot, s lettek dalos szentekké, a Szentlélek hárfáivá. Szent Teréz Rómába zarándokol, hogy fiatal kora ellenére a Szentségi Jézussal egy födél alatt lakhassék. Assisi Szent Ferenc Franciaországot veszi át, hithirdetői területül, mert itt különösképpen tisztelik az Oltáriszeníséget. Az Eucharisztia a lelkiélet princípium vitale-ja és egyszersmind a harmat, eső és minden szükséges életkörülmény, mely a mustármagból sudár fát varázsol elő és a sárból a feslő rózsabimbót, Szent Ferencet a stigmák szeretetbimbóival ékíti s Lisieux-i kis Teréz kezei által a megértő szeretet rózsaszirmait hinti. Táplálék, „mely minden gyönyörűséget tartalmaz", orvosság, mely századok sebeit gyógyítja, áldozat, mely Istent békít és embert tesz Istenhez méltó teremtménnyé miként a szentmise-imádság mondja: „Deus qui humaniae substantiae dignitatem mirabiliter condidisti et mirabilis reformasti". Az Oltáriszentség alakította ki szentjeinkben is a „szeretet hasonulást kíván" — elvnek megfelelő alázatos gyermekded lelkületet, melyet kis Szent Teréz és Szent Ferenc életében szembeszökően tapasztalunk. Mesteri Prohászka jellemzése, mellyel ezen gyermekded alázatosságot ecseteli. „A gyermeki érzelem bizalom. Gyermekszemmel nézek Isten s jövőm örök célom szent homályába. Sötét szobákon szaladok végig, Atyám karjaiba. — Beleszaladok, mint a templomtéren játszó gyermek a templomba, egészen az oltárlépcsőkig, és ott elbeszélgetek Jézussal s csókot hintek feléje. A sötétség nem nyeli el a gyermeklélek bizalmának sugarát". (Proh. Elm. az ev. 341. old.) Míg odakinn az ideges hajsza folyt, nyugodt gyermeki bizalommal, így alakította ki Szent Teréz a Krisztustól parancsként elénk adott és nagy püspökünk által oly találóan jellemzett, gyermeki lelkületet, gyorsan elröppenő vonzó életével felkiáltójellé lett ez igenigen mellőzött parancs mellett : „ Discite a me, quia ego mitis sum et humilis corde". (Mat. XI, 29.) Ez volt életének Magna cartája és ez a megbizólevél, melyet küldetése bizonyságul felmutat- „ Érzem, hogy küldetésem megkezdődik : az a küldetésem, hogy megszerettessem a jó Istent, úgy amint én szeretem és megtanítsam a lelkeket „a kis ösvényre". (Gyermek Jézusról nevezett kis Teréz).
