MAGYAR UMBRIA 1934. 2. SZÁM

A marianus ferencesek hazánkban II. Endre és IV. Béla uralkodása alatt

vér nem jött Pécsre. Enecusnak a helyszínen kellett megbizonyosodnia a vádak igazsága vagy alaptalan voltáról. A pápa bírói jogot is adott Enecus testvérnek részletes tanúkihallgatásra és egyúttal megparancsolta neki, hogy a vallomásokról pontos jegyzőkönyvet vegyen föl. Sőt magát a püspököt is Rómába kellet idéznie a végleges bűnper letárgyalása végett. Az ügy valószínűleg jól végződött, mert Jób ismét visszakerült püspöki székére. 4) C. A kunok megtérítése. Mikor a tatárjárás vihara végigpusztította az országot, nemcsak az egyházakat rombolta le, hamem megsemmisítette annak az áldozatos evangéliumi magvetésnek mutatkozó gyümölcseit is, amelyeket a dominikánusok s ferencesek a kunok első megtérítésekor gondoztak. Azon rövid idő alatt, amely a kunok letelepedése és a tatárok betörése között eltelt, Kuthen fejedelem népének csak kis része keresztelkedett meg. Nem csoda tehát, hogy a keresztény hitben képtelenek voltak megerősödni. A tatárok támadásának hírére néhány pogány törzs csatlakozott a Batu kánhoz szitó kunok elemeihez és föllázadtak a magyar király ellen. így aztán hiábavalónak bizonyult a hittérítők fáradozása. De amikor a tatárjárás után a kunoknak egy jelentékeny része hazánkba ismét visszatelepedett, Béla még 1246ban rájuk parancsolt, hogy a kereszténységet fölvegyék s hogy így a magyar szent korona fönnhatóságát elismerjék. A térítés vezérszerepét ekkor a portugál származású, de mariánus Lőrinc atya végezte néhány hőslelkű rendtársának önfeláldozó segítségével. ") A testvérek hithirdető munkáját azonban maradandó siker még 1253-ban sem koronázta. Ugyanis a visszatelepedett kunok mindezideig sátorlakó nép volt és nomád vérük gyakran egész csapatokat egyik helyről a másikra űzött. Ezek a körülmények annyira megnehezítették a ferencesek fáradozását, hogy közöttük rendszeres tanítás és lelkipásztorkodás szinte lehetetlennek látszott. ' ) Ezért a király a misszionáriusok tanácsát követve, őket — mint országának immár törvényes polgárait — állandó lakhelyre szorította. De még ugyanebben az évben kitört az a szörnyű belviszály, mely Bélát és Istvánt, apát és fiút egymással a harctéren is szembe állította. Ennek a vége természetesen az lett hogy mindegyik fél a maga pártjára akarta édesgetni a kunokat, de voltaképpen mindketten elvesztették a kunok felett eddig gyakorolt hatalmukat is. A kunok a kegyetlen háború hosszú tartama alatt (1253—1263) visszatértek régi, vad, pogány erkölcseikhez, és teljesen elvetették a szelíd, önmegtagadást hirdető kereszténységet. *) Ezen hazánkra és a keresztény vallásra egyaránt káros állapoton akartak segíteni a magyar ferencesek, Adorján provinciálissal az 4) Theiner : Ibid. 288. 5) Fraknói : U. o. 66. (A megbízó pápai bullát lásd Theiner : Ibid. 194.) 6) Karácsonyi : U. o. 34. Karársonyi : U. o.