MAGYAR UMBRIA 1934. 2. SZÁM

A marianus ferencesek hazánkban II. Endre és IV. Béla uralkodása alatt

Ezzel a magyar ferencesekre is új korszak hajnalodott. IV. Béla személyében ugyanis fejedelmi pártfogót nyertek A király minden alkalmat meg is ragadott,, hogy a testvérek iránt érzett nagyrabecsülésének kifejezést adjon. így pl. a nemzeti haderő növekedése reményében befogadta a tatárok elől menekülő Kuthen fejedelmet népével együtt az országba és náluk az Evangélium hirdetését a kolduló rendek szerzeteseire bízta, mint olyanokra, „akik alkalmasabbak a kunok megtérítésére". á) Igaz és letagadhatatlan tény, hogy a kunok ezen első megtérítése érdekében folytatott munkában a dominikánusokat illeti a dicsőség pálmája. Dehogy a ferencesek is sikerrel működtek, azt Waddingon

4) és Karácsonyin kívül sok más adat is bizonyítja. Többek között a francia király követe, a ferences Rubruquis Vilmos Tatárországban találkozott olyan kunnal, akit Szt. Ferenc fiai még a tatárjárás előtt kereszteltek meg nálunk.

6) IV. Béla még ugyanazon évben a pápa fölszólítására fegyverbe szólította hadait az eretnek II. Asen bolgár cár ellen. IX. Gergely pedig ugyanekkor megparancsolta a magyar provinciálisnak, hogy a király támogatására országszerte kereszteseket toborozzon és felhatalmazta őt arra, hogy a már előbb jelentkezett keresztesek fogadalmát is ilyen értelemben módosítsa. ') A fejlődés útjára indult magyar provinciára is fergetegként zúgott az 1241 — 1242-diki nemzeteket seprő tatárjárás pusztító lavinája. A tatárok nyomát mindenfelé üszkös romok és szanaszét heverő, foszlásnak indult temetetlen holttestek kísérték. Barbár kegyetlenséggel megsemmisítették mindazt a nagyszerű alkotást, melyet a keresztény kultúra két századon át hazánkban épített. A nehéz megpróbáltatás keserű napjaiban lett a franciskánus a magyar nép „barát"-ja. Együtt szenvedett és halt meg vele. *) Csak II. Fülöpnek fiatalabb testvére is lett volna, arról a hiteles kutforrások mit sem tudnak. III. Fülöpnek pedig, aki csak 1270-ben kezdett uralkodni, ilyen nevű testvére nem volt. Azonban annyi biztos, hogy közeli rokonságban volt a francia királyi családdal. 3) Knauz F. : Monumenta Eccl. Strig. Esztergom. 1874. t. I. p. 266. . . . „in mittentibus ad Cumanos Fratribus, qui magis idonei videbuntur". Wadding: Ibid. T. III. p. 2. 5) Karácsonyi : U. o 24 6) Fr. Qu. de Rubruc : Itinerarium. c. 20, p. 4. (Sinica Franciscana) 7) Theiner: Ibid. t. I. p. 166, 167. 1) Legtöbb siratni valója az Egyháznak volt. Gyászolnia kellett leölt fiait, meggyilkolt pásztorait és lemészárolt szerzeteseit, fölégetett szentélyeit. Meghatóan festi egy egykorú szemtanú, Tamás főesperes a tatárjárás idejében élt szerzetesek tragikus sorsát. „Nem kímélték az egyházakat — írja — nem a szegény szerzeteseket, jóllehet ezek mindent megtettek bosszújok csillapítására. Midőn a tatárok a szerzetesek kolostoraihoz közeledtek, eléjük járul vala a papi rend sz. palástjába öltözve, himnuszokat és éneket zengve, mintegy köteles tisztséget és ajándékokat készítve a győzőknek, hogy maguk és a nép iránt irgalmasságot keltsen bennük ; de azok minden emberiességet és kegyeletet levetkőzve s a vallás hódolatát s a papok kegyes együgyüségét megvetve, kardot rántván, minden irgalom nélkül fejüket szedik vala. Megrohanták a kolostorokat, azokat elsőben kirabolták, majd fölgyújtották. A templomokat megszentségtelenítették, az oltárokat szétdúlták, az ereklyéket szétszórták és a sz. öltönyökből ágyasaiknak és nejeiknek köntösöket készítettek". (Idézve Kiss-Sziklay ;) A kat. Magyarország-ból. I. k. 95.