MAGYAR UMBRIA 1929. július
Megdicsőülés. Költemény. fr. Elek - Egy kolduló barát emlékeiből.II. P. Dénes
hogy ezegyszer egészen szerettein között lehetek, 0 Földanyám, Szél-bátyám, ti ugyanazok vagytok, akiket Szent Ferenc Atyánk ölelgetett, ti virágos mezők és aszott tarlók: Isten teremt ményei, akárcsak az én lelkem is* Nohát most maradék nélkül a tiétek akarok lenni! Egyik tanyától, a másikig tut idő bőven: nagy vándorút ez a tanyai kvesta. Örökösen útban van az ember» Eszembe is tu t.: 1 1 In prae senti etenim vita quasi in via sumus, qua ad pátriám pergimus"... Mint jövevények és zaréndokok bujdosunk e földi • téreken. Sehol biztos éjjeli szállás,- és bizonytalan délebéd„ Előbit a szép csillagok alatt töltjük el egy kazal tövében, utóbbit valamely kopott akácfa alatt költjük el néhány jó koldult dinnye és kenyér alakjában. Isten el táplál minket, akárcsak szeráfi Atyánk kedves madarait, a bubospacsirtákat, kik gondtalanul röptükben szerzik az élelmet, de sohse hagyja el őket az isten-dicsérő daloló kedvük»- "Repülő barátokra van szüksége az Egyháznak"-mondta nekem egyszer egy igen bölcs öreg plébános, s e találó kifejezéssel ugy érzem mélyen rátapintott a hivatásunkra A gondos Lázár testvér magával hozott egy " Itinerarium elericorum"-ot; azt elmondjuk naponként. Beh sirni-valóan szép is az! egyenesen a mennyországba Is el lehetne menni rajta. Nekem is volt a zsebemben egy más Itinerarium, -a Szent Bonaventuráé - gondoltam: nem árt a lelket is egy kissé megutaztatni: ad Deum, Isten felé;-de azokban a boldog napokban igazán nem volt rá semmi szükség. 12. Édes az otthon. Sek minden emléke van még a kolduló barátnak; mely ha ' mind megíratnék, ugyhiszem te sokallanád meg, nyájas olvasó • Azért ideje, hogy hazafelé forditsam szekerünk rúdját, mely immár telis-tele van dagadozó zsákokkkal. Azaz hogy fordítsa a Julcsa lovunk: az ő kötelessége! Még a Pista bácsi Is lekászmálódott a zsákjáról, hogy könnyebb legyen a Julcsának. Fáradtan, de némi megelégedéssel baktatunk a kocsi után. Nagy ut van a hátunk megett: alkonyodik. Az öreg Nap vörösre nézte ma ismét a szemét; hunyorgat már, mindjárt vége van. Bucsutekintete vörösre fösti a partot az útszéli eperfákkal; megmozdul a lomha levegő is s egyszeriben lehűl: este van.
