MAGYAR UMBRIA 1928. október

MÁRCHIAI SZ. JAKAB

az annalesek mit eem írnak róla. Elmondják csodáit Németországban, Dániában

4 Norvégiában, Lengyelországban, Csehországban, de semmiféle diplomát nem hoznak. Egyedül Veronai Gábor levele utal Németországi működésére. Ezt írja:" Főtisztelendő Atyâmî A királyi Felség /Mátyás kir., akinek V. Gábor kancellárja volt/, nagy örömmel vette levelét, de engem fájdalmasan érintett az, hogy Atyaságod nekem még csak egy betűt sem irt. Attól félek, hogy kiestem Atyaságod szeretetéből, aki engem -bár méltatlan voltam- Bécsben magamellé vett társnak, amirej én mindig büszke leszek." Tehát V. Gábor is sociusa volt aus» triai és németországi utján /21/. Ez országokban való működéséről csak útitársainak naplóiból értesülhetnénk és ezen váré sok évkönyveiből. Mindez nagyon érdekes lehet, Érdekes, hogy Cap. sz. Jánossal ellentétben Prágába is be tudott jutni és Roícycanával is vitatkozott. Egy alkalommal dogmatikus fejteá getései végeztével azt kérdezték tőle, hogy minderre mérget merne-e venni. Erre a szent keresztet vetett a méregpohárra, és fölhajtotta. L'időn látták, hogy semmi baja sem lett, sok ezeren megtértek /22/. Különösen sok csodát müveit Észak- Németországban, Minderről sajnos nem irhatok. Hazánkban Cap. sz. János halála után járt utoljára. III Kalliszt ugyanis nem akart£Uabbanhagyni a háborút s ezért szentünket bizta meg a keresztes hadak gyüjtédével és szervezésével./23/. Sajnos a vállalatból semmi sem lett, egyrészt szentünk betegeskedése miatt, másrészt a világi vezetőség gyá moltalansága folytán. Hiányzott Hunyadi karja, Újlakié nem pótolhatta. Nevezetes életében a sz. Vérről.való vitatkozása. Azt állitotta ugyanis, hogy Krisztus vére halálakor elvált ségétől és ezért nem volt imádandó a kifolyt vér. A domonkosok hamar eretneket láttak benne. Jakab O.P • Inquisitor föl is szollitja, hogy vonja vissza tanát, vagy kiközösiti. A bresciai püspök azonban ugy döntött, hogy sz* Jak&b bátran hirdetheti taná,/amit ő sz. Bonaventurából igazolt/, mert az Egyház erre nézve mit sem határozott. A domonkosrendi didiében vitatkozásra hivja ki szentünket, de ő szóra sem méltatja az inquisitort. A végleges döntés II. Pius előtt történt, amikor az inquisitornak bocsánatot kellett kérnie szentünktől /24/. Mivel'azonban sokan továbbra is eretneknek nevezték, a pépa