MAGYAR UMBRIA 1928. október

MÁRCHIAI SZ. JAKAB

dözte* anélkül aza&ban, hogy benne vagy a juhokban bármi kárt tett volaa. Végül is a kis gyermek egyszer hazahajtotta a nyájat s Offidába szökött egyik paprokonához» A pap hamar észrevette a kis Dononkosban /ez volt világi neve/ rejtőző tehetséget s azért kitaníttatta, előbb Qffidában, majd As­culi-ban, végül Perugia-ban, hol a jogot végezte» Iskolái befejezése után a birói pályára lépett. De hamar megunva a világot, karthauzi akart lenni. Később azonban Assisi-ba za­rándokolt s az Angyalos Boldogasszony templomában öltötte magára sz. Ferenc ruháját sz. Jakab apostol napján«. Itt csakhamar a tökéletesség példaképe lett. Tévedne azonban az, aki azt gondolná, hogy a szentek csakúgy egyszer­re emelkedtek a tökéletesség legmagasabb fokára.*P1. a sz* tisztaság elleni kisértésekkel állahdóan hadakoznia kellett, minden imádsága és önsanyargatása ellenére is. Végül egyszer megjelent neki a sz. S&üz imádság közben és biztositotta, hogy többé nem lesznek ilyen kisértései. Fényes tehetségei, páratlan tudása, mely Őt kora lángelméi közé emelte, rettent­hetetlen, sziklaszilárd batoBsággal és akaraterővel párosult. Itt készült arra az apostolságra is, amely semmiben sem ma­radt Capistránui sz. Jánosé mögött3 hiszen Kelettől Norvégi­áig húzódott és 47 évig tartott /1/. Nemsokára meg is kezdte. 1426-ban V. IIártón a frati­cellök kiirtására küldi /2/. Ez az eretnekség ismeretes előt­tünk, ezért róla szükségtelen szólanom. Saját hazájában mű­ködött. Bár jobb szerette a szelid bánásmódot, a makacskodö­kat karhatalommal kényszeritette a jobb útra. Nem is szűntek meg üldözni Őt. Maga veti szemükre később: A hithirdetőket, akik ellenetek jöttek, iparkodtok láb alól eltenni. Utszáz aranyat küldtetek egyeseknek, hogy öljék meg Capistránui Já­nos testvért és más kétszázat, hogy engem gyilkoljanak meg Hajolatiban" /3/. Hogy ezen hivatalában meddig működött, az Annalesek nem jelziko Legközelebbi küldetése Boszniába szolt: Casali Vilmos generalis vizitátorrá nevezte ki, hogy a meglazult fe­gyelmet helyreállitsa. Padding hozzáteszi, Hogy sz. Jakab ak­kor Magyarországon prédikált /4/. Ez azonban nem valószinü. Összes torténetiröink ugy nyilatkoznak, hogy sz. Jakab ha­zánkbayí csak 1435-ben jött. Lehet azonban, hog v más országa

Next

/
Oldalképek
Tartalom