Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)
VI. FEJEZET. Alázatossága, engedelmessége és a kívánságára ismétlődő csodás jelenségek
a pápai székbe jutott, azt kérdezte tőle, hogy szeretné-e, ha testvérei az egyházi méltóságokba emelkednének, így válaszolt: — Uram, azért „kisebbek" testvéreim, hogy ne akarjanak nagyobbak lenni. Ha azt akarjátok, hogy az Isten Egyházában eredményesen dolgozzanak, haggyjátok és Őrizzétek meg hivatásuk állapotában és egyházi méltóságra semmiképp se engedjétek emelkedni őket. 6. Minthogy az alázatosságot mind magában, mind összes testvéreiben a legtöbbre becsülte, az alázatosakat kedvelő Isten magasabb tökéletességre találta őt méltónak, ahogy azt egy erényes és igen buzgó testvérnek meg is mutatta. Ez, Isten emberének kíséretében, egyszer valami elhagyatott templomban lángzó buzgósággal imádkozott s elragadtatásba esett. S így az égben a sok szék között egy különbet, drágakövekkel ékesítettet és dicsőségtől tündöklőt látott. A magas trón ragyogásán álmélkodva az a kíváncsi gondolat foglalkoztatta, hogy kié lesz az. Közben hangot hallott, amely azt mondta neki: — Az a szék egy bukott angyalé volt és most az alázatos Ferencet várja. Miután imádságos elragadtatásából magához tért, a külsőleg előtte haladó, boldog férfiút szokott módon követte. Ütjük során az Istenről társalogtak. A testvér azonban nem feledkezve el látomásáról, ügyesen kipuhatolta tőle, hogy mit tart önmagáról. Erre Krisztus alázatos szolgája így szólt: — A legnagyobb bűnös vagyok! S midőn a testvér ellenkezőleg azt állította, hogy ezt sem az öntudata, nem mondhatja, sem így nem érezhet, hozzátette: — Ha bármilyen gonosz embert Krisztus olyan irgalmasan kezelt volna, úgy gondolom, nálam sokkal kedvesebb lenne Isten előtt! A testvér ilyen csodálatos alázatosság hallatára megbizonyosodott látomása igazságáról, ismerve a szent Evangélium tanúskodását, hogy az igazán alázatos emelkedik a dicsőség magasságába, amelyből a gőgös kiesik. 7 7) Mt. 23, 12.
