Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)
Függelék.Halála után történt néhány csodája
azt nem fogadta el attól való félelmében, hogy úgyis meghal nemsokára, az asszony így szólt hozzá: — Bízvást fogadd el, mert akit a fájdalmadban osztozó Szent Ferenc küld neked, az élni fog és egészséges marad! Az asszony legott felébredt, s megértette az égi látomást és Szt. Ferenc gyámolítását. Nagy örömmel telt el. Gyermekéért fogadott imáit megsokszorozta és fogadásokat igért. Mikor aztán elérkezett a szülés ideje, fiat szüit. A fiú egészséges volt, s mert Szent Ferenc érdemeiért nyerte életét, a szülőkben felfokozta a buzgóságot az Ür Krisztus és szentje iránt. Ehhez hasonlót művelt Szent Ferenc Tivoliban is. Egy asszonynak már több leánya született. Szent Ferenchez imádkozott és fogadást tett neki fiúgyermekért. S érdemeiért az asszony fogant és fiúikreket szült az, aki egy fiúgyermekért esengett. ^ 4r. Viterbóban egy vajúdó asszonyról azt hitték, hogy gyötrő fájdalmai miatt már halálán van. S mikor minden segítség hiábavalónak látszott, Szent Ferenc nevének segítségül hívása mellett a természet lappangó erejével megszabadult minden fájdalmától, és egészségesen túlesett a szülésen. Am elérve amit akart, megfeledkezett a jótettről, amiben részesült, és nem mutatott tiszteletet a Szent felé, hanem mindjárt a szülés napján munkához látott. És ime! Jobbkarja a munkában megmerevedett és elszáradt. Mikor pedig ezt a másikkal magához vonni igyekezett, ugyanúgy járt az is. Az asszony ekkor isteni félelemmel eltelve, megújította fogadalmát és tagjainak használatát, amelyet hálátlansága és a Szent tiszteletének elhanyagolása miatt elvesztett, az alázatos és könyörülő szent érdemeire, akinek magát ismét felajánlotta, visszanyerte. 5. Arezzó környékén egy asszonyról, aki már hét napon keresztül tűrte a szülés kínjait, s mivel már feketedőben volt, mindenki lemondott. Az aszszony azonban halódásában Szent Ferencnek fogadást tett és segítségét kérte. Utána hamarosan elaludt. Almában látta Szent Ferencet, aki édesen szólt hozzá és kérdezte, vájjon megismeri-e őt és tudja-e a