Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)
Függelék.Halála után történt néhány csodája
dött, igazságtalanul követelt tartozás miatt. Ártatlanságát alázatosan Szent Ferencnek ajánlotta. A ferencesek rendjét egyébként is szerette, Szent Ferencet pedig az összes szentek között különösen tisztelte. Hitelezője káromló gőggel jelentette ki, hogy sem Ferenc, sőt az Isten sem szabadíthatja ki kezei közül. Szent Ferenc ünnepének vigiliáján a rab semmit sem evett, hanem a Szent iránt érzett tiszteletből ételét valami szűkölködőnek adta. Éjjel aztán még ébren volt, amikor megjelent neki Szent Ferenc. Mikor belépett hozzá, leestek kezéről*és lábáról a bilincsek, az ajtók maguktól kinyíltak és szabadon visszamehetett övéihez. Ettől kezdve teljesítette fogadalmát és Szent Ferenc ünnepének előnapját mindig megbőjtölte, s az évente felajánlani szokott gyertyát fokozott tiszteletének jeléül még meg is tetézte. 4. IX. Gergely pápasága idején bizonyos Alysiai Pétert eretnekségről vádoltak. Rómában elfogták és a pápa parancsára a tiburi püspök őrizetére volt bízva. Büntetés terhe alatt vette át a püspök, azért megbilincselve, sötét börtönbe záratta, nehogy megszökjön, s még kenyeret és vizet is csak mértékkel kapott. A szegény imádság és könnyek között folyamodott Szent Ferenchez könyorületért, amikor meghallotta, hogy küszöbön áll ünnepének vigiliája. Minekutána minden eretnek tévelytől őszintén megvált, szívének egész buzgalmával szegődött Krisztus leghívebb szolgájához, Ferenchez. Ennek érdemeiért meg is hallgatta őt az Ür. A Szent közelgő ünnepének éjjelén pitymalat körül könyörületesen leszállt zárkájába, és nevén szólítva meghagyta neki, hogy gyorsan keljen föl. Félelmében megriadva azt kérdezte tőle, hogy kicsoda, mire megtudta, hogy Szent Ferenc. Majd a szent férfiú jelenlétének erejével észrevette, hogy lábbilincsei leszakadtak, kinyíltak a zárak és útja is szabaddá lett. Az álmélkodástól menekülni sem tudott, hanem az ajtóban kiáltozva megijesztette az őröket, akik jelentették a püspöknek, hogy megszabadult bilincseitől. A püspök legott megértette a dolgot. Hamar a zárkához sietett, s az Isten erejének megnyilvánulását látva, áldotta az Urat. A bilincseket a pápá-