Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

Függelék.Halála után történt néhány csodája

kelt át egy folyón. Társait partra segítve maga is ki­szállni készült, de szerencsétlenségére a kis csónak felfordult, s ő a mélységbe merült. A partra jutott testvérek buzgó imádság közt kérték Szent Ferencet, hogy legyen fia segítségére. S íme, az Szent Ferenc segítő jelenlétével úgy járt a mélységek fölött, mint a szárazon és a felborult csónakot megragadva azzal együtt partra kelt. S ami csodálatos, nemcsakhogy ruhája nem lett nedves, de még egy csepp víz sem érte. 4. Egy Bonaventura nevű testvér még két más emberrel bizonyos tavon kelt át. Csónakjuk azonban egy részén megrongált lévén, a beömlő víz miatt a vízbe merültek. De midőn a nyomorúság verméből^ bizakodóan kérték Szent Ferencet, a szent vezetése mellett a vízzel telt csónak is, meg a rajta lévők is szerencsésen kijutottak és partra szálltak. Ugyanígy szabadult meg Szent Ferenc érdemeire egy ascolibeli testvér is, aki a folyóba esett. Nemkülönben néhány férfi és asszony is, akik a rieti tavon jutottak veszedelembe, de Szent Ferenc segítségül hívására szintén megmenekültek belőle. 5. Bizonyos ankónai hajósok is szörnyű vihartól hányatva kerültek az elmerülés veszedelmébe. Mi­dőn már életük is kockán forgott, esdekelve folya­modtak Szent Ferenchez. Erre a hajón nagy fényes­ség támadt, de csendesség is. Mintha a szent férfiú csodás erejével a szeleknek és a tengernek is tudna parancsolni. Hogy a Szent hány csodaszámba menő esetben jeleskedett a tengeren és segített a már kétségbeeset­teken, részletezve elmondani szinte lehetetlenség. De nem is csoda, hogy az égiek közé dicsőültnek hatal­ma van a vizeken, hiszen Szent Ferenccel szemben már földi életében is csodásan megőrizte ősi romlat­lan természetét minden teremtmény. (V. ö, VIII. fej. 6. és köv. pontjait.) 1 Zsolt. 39, 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom