Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

Függelék.Halála után történt néhány csodája

nápolyból szállított kőtömböt vittek Szent Ferenc ba­zilikájához, hirtelen az egyik vivőre esett. A szeren­csétlent nemcsak halottnak, de teljesen ellapítottnak gondolták. Ámde a követ felemelő Szent Ferenc se­gítsége mellett minden sérülés nélkül, épen és egész­ségesen került elő az illető a kő tömege alól. 8. Egy gaetai Bertalan nevű polgár sokat szor­goskodott a Szent templomának építésénél. Egyszer azonban valami hanyagul elhelyezett gerenda ledőlt» nyakszirten ütötte és súlyosan összezúzta őt. Jámboi és hívő ember létére halálát közel érezvén egy barát­tól a szent Útravalót kérte. Mivel az kérését hirtele­nében nem teljesíthette és a halál bekövetkezése is küszöbön állott, Szent Ágoston szavát ismételve mondotta neki: Higgy és vetted! A következő éjjel megjelent neki Szent Ferenc tizenegy társával. Keblén báránykát viselt, ágyához közelített és nevén szólította: — Bertalan, ne félj, mert nem győz feletted a gonosz, aki téged szolgálatomban meg akart akadá­lyozni. Itt a Bárány, akit kértél, akihez a jószándék hozzászegődtetett, s akinek erejével lelki-testi egész­ségedet is visszanyered. Aztán kezével sebeit érintve meghagyta neki, hogy térjen vissza a megkezdett munkához. Másnap már korán reggel fölkelt és azok között, akik őt fél­holtan otthagyták, csodálatot és álmélkodást keltve, sértetlenül és vidáman jelent meg, s őket saját példá­jával és a szent csodájával Szent Ferenc tiszteletére és szeretetére serkentette. 9. Bizonyos alkalommal egy Miklós nevű cepe­ranói ember kegyetlen ellenségek kezébe került. Ezek vad kegyetlenséggel összesebezték és addig kí­nozták a szerencsétlent, amíg azt nem hitték, hogy meghalt vagy legalább is hamarosan odajut. Az ál­dozat már az első ütések alatt hangosan kiáltotta: Szent Ferenc, jöjj segítségemre! Szent Ferenc, segíts meg! Ezt a hangot messziről igen sokan hallották, de nem segíthettek rajta. Mikor aztán vérbeborultan ha­zavitték, közben váltig mondogatta, hogy sebeibe nem hal bele és semmi fájdalmat sem érez, mert Szent Ferenc segítségére jött és kivitte az Úrnál,

Next

/
Oldalképek
Tartalom