Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

Függelék.Halála után történt néhány csodája

ütés akkora sebet ütött a mellén, hogy a kitóduló levegő hat égő gyertyát is eloltott volna. Az orvosok véleménye szerint a gyógyítás lehetetlenné vált, még pedig azért, mert a sebek gennyesedtek és belőlük olyan elviselhetetlen bűz áradt, hogy még a felesége is rettentően irtózott tőle és semmiféle gyógyszer sem segített. Nevezett a lehető legnagyobb buzgósággal kérte Szent Ferenc pártfogását, akit már az ütések alatt is a Szent Szűzzel együtt bizakodva hivott segítségül. És ímel A szerencsétlenül járt nyomorultnak, midőn Ferenc nevét jajveszékelve kiáltozta, megjelent valaki ferences ruhában, s hozzá, mint ő látta, az ablakon keresztül lépett be. Nevén szólította őt, s így szólt: - — Mivel bizalmad volt bennem, íme az Ur meg­szabadít téged 1 A beteg kérdésére, hogy kicsoda ő, magát Fe­rencnek mondotta és legott hozzája közelítve felol­dotta sebeinek kötését, s úgy tetszett neki, hogy se­beit megkenegette. S mihelyt érezte az Üdvözítő se­beinek erejével gyógyító szent kezeinek édes simoga­tását, megszűnt a gennyesedés, meggyógyult a test, megkeményedtek a sebek és teljesen visszaállott régi egészsége. Ezután a szent eltűnt, ö pedig gyógyulá­sa láttán az Isten dicséretében és Szent Ferenc ma­gasztalásában tört ki. Majd hívta feleségét, aki mi­dőn férjét talpon látta, akiről azt hitte, hogy másnap már temetni fogja, a meglepetéstől nagyon megriad­va az egész szomszédságot föllármázta. S az elősie­tők a beteg férfit, mint tébolyodottat ágyba fektetni iparkodtak. Ez azonban ellenkezett és erősködve bi­zonyította, hogy meggyógyult. Mire olyan csodálko­zás töltötte el őket, hogy szinte esztelenül azt hitték, képzelődnek. Hiszen akit kevéssel előbb még a leg­rettenetesebb sebek közt és már-már elaléltnak lát­tak, azt most sértetlenül üdeségben szemlélték. Ek­kor a meggyógyult így szólt hozzájuk: — Ne féljetek, nem káprázat az, amit láttok, mert Szent Ferenc helyét elhagyva szent kezének érintésével teljesen meggyógyított minden sebemből. A csoda hírének elterjedése után a hozzá tóduló emberek a nyilvánvaló csodában Szent Ferenc seb­helyeinek erejét bámulták és örömmel eltelve a dí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom