Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

XV. FEJEZET. Szenitéavatása és testének átvitele

szertartásnak tetszett. Reggel aztán az összegyűlt sokadalom faágakat és égő gyertyákat ragadva him­nuszos énekszó mellett vitte a szent testet Assisi vá­rosába. Szent Demjén templománál megállapodtak, hogy az ott tartózkodó nemes Klára szűz kolostorla­kó társnőivel együtt megtekinthesse és csókjaival illethesse az égi drágakövekkel fölékesitettet. Utána éneklés közben érkeztek a városba a drága teherrel, amelyet a legnagyobb tisztelettel temettek el Szent György templomában. Mint gyermek ugyanis e he­lyen tanulta az elemi ismereteket; később itt prédi­kált legelsőbbet, s végezetül most ez szolgált első pi­henőhelyéül is. 6. A tiszteletreméltó atya halála a megváltás 1226. esztendejében, okt. 4-én, szombati napon kö­vetkezett be. Temetése vasárnap ment végbe. Utána sok és nagy csoda fényességében kezdett tündökölni. Ezzel aztán szentségének fönsége, amely testi életében a tökéletes szentségnek példájával javí­totta az erkölcsöket, most Krisztussal uralkodva, az isteni erők égi jeleivel a hit erősítőjévé lett. E dicső csodák és az általa eszközölt számos jótétemény mind a szó, mind a tett erejével világszerte sokakat gyújtottak Krisztus szeretetére és serkentettek a szent tiszteletére. A pápához, IX. Gergely füléhez is eljutott mindazon csodák híre, amiket szolgájával, Ferenccel Isten végbevitt. 7. Az Egyház feje nemcsak a halála után hallott csodák alapján, hanem saját szeme látásának, keze érintésének tapasztalatára is támaszkodva teljes hit­tel győződött meg csodás szentségéről és arról, hogy az Ür őt az égben kétségkívül megdicsőítette. Azért tehát, hogy Krisztus helyetteséhez méltó módon jár­jon el, kellő megfontolás után úgy döntött, hogy őt a földön is minden tiszteletre érdemessé teszi. A leg­nagyobb biztosság megszerzése végett a földkereksé­gen a szent megdicsőülésének talált, összeírt és al­kalmas tanúkkal hitelesített csodáit megvizsgáltatta, még pedig olyan bíbornokokkal, akik nem látszottak az ügy barátainak. Ezek gondos vizsgálata és együt­tes jóváhagyása után, testvéreinek és a pápai udvar

Next

/
Oldalképek
Tartalom