Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

XIV. FEJEZET. Türelme és halála

tént, hogy az igazság bebizonyosodjék, amely szerint benne mi sem volt a világgal közös. Súlyos betegségében, amely teljesen kimerítette, lelkének buzgalmában mezítelenül a csupasz földre borult, hogy abban az utolsó órában, amelyben az ellenség még fondorkodhat, ruhátlanul küzdjön a ruhátlannal. Zsákszerű ruhájának levetése után a földre feküdve arcát szokott módon az égre emelte és egészen belemerült annak dicsőségébe, s nehogy lássák, baljával eltakarta jobb oldalának sebét, majd így szólt testvéreihez: — Én a magamét végbevittem. Ami a tiétek, arra benneteket Krisztus tanítson meg! 4. Ekkor a Szentnek együttérzéstől illetett társai könnyezni kezdtek. Egy közülük, akit gvárdiánjának hitt, isteni sugallatra felismerte óhaját és gyorsan fölkelve vette a köntöst az alsóruhával, derékkötéllel és e szavakkal adta oda Krisztus szegénykéjének: — Legyenek ezek neked, szegénykének kényelemre és fogadd ezeket a szent engedelmesség parancsára. A szent férfiú örült és vidám volt szívének lelkendezésében, hogy mindvégig megőrizte a szegénység úrnője iránt hűségét. Kezét az ég felé emelve magasztalta Krisztust azért, hogy mindentől függetlenítette, s így mint szabad mehet Eléje. Mindezt a szegénység szerelméből tette, hogy még ruhája se legyen, csak mástól kölcsönzötten. Bizonyára mindenben a megfeszített Krisztushoz akart hasonlítani, aki a kereszten szegényen, mezítelenül és kínlódva függött. Ezért állott mindjárt megtérésének kezdetén is ruhátlanul a főpap előtt. Élete befejezésekor is ruhátlanul akart távozni e világból. Környező testvéreinek a szeretet engedelmességével kötötte lelkükre, hogy halála beálltával annyi ideig hagyják a földön fekve, ameddig egy kilóméternyi távolságot valaki kényelmesen megtehet. ö, valóban keresztény férfiú, aki életében az élő Krisztusnak, halálában a halódónak, meghaltan a